Legutóbbi képnézésünket azzal indítottuk, hogy megismerkedtünk a szürreális szó jelentésével – a fogalom a modern, 20. századi művészet sok alkotásánál előkerül, a festészettől az irodalmon át a filmig.  Most jöjjön a kubizmus kifejezés, mely szűkebb területen, a század elején készült képzőművészeti alkotásoknál bukkan fel, és a latin „cubus” (ejtsd: kubusz; jelentése: kocka) szóból származik, keletkezési helye Párizs. Kmetty János öreg korában így emlékezik 1911-es, hathónapos útját értékelve: „…szellemi csomagom, amit Párizsból magamban és magammal hoztam, egy életre való volt, ma sem fogyott ki. Új természet-szemléletet jelentett ez, új ábrázolási formát és módszert, a kubizmust...”

A kubisták, más modern irányzatot követőkhöz hasonlóan azt vallották, hogy a festészetnek nem a látott valóság utánzása a feladata, hanem az elképzelt megalkotása, méghozzá a térbeliség hangsúlyozásával. Cézanne (ejtsd: szezann) francia festő művei adták a kiindulási pontot: „A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint modellálódik.” A máig világszerte festőóriásként ismert Cézanne ezt a mértani testekre bontott, a világ szerkezetét megjelenítő alkotásmódot sohasem alkalmazta végletesen, azaz nem mondott le az ábrázolásról, és ebben egyezik vele Kmetty is.

Idézzük fel pár szóval életét, pályafutását! 1889-ben született Miskolcon, szegény családban, ötödik gyerekként. Pár hónapos volt, amikor postai kézbesítő apja meghalt. A rossz tanuló Kmetty hamar rákapott a rajzolásra. Kassán érettségizett, és 1909-ben már úgy vágott neki a világnak, mint szegény és tehetséges mesehős, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy önmagának kell kiküzdenie céljai megvalósítását. Ez a törekvés tükröződik egész művészetében, ennek felelt meg a kubista festési mód, és Kmetty egyénisége. Összefogottsága, fegyelme jól látható önarcképein is. Kálnoky László egyik versében írja: „Megnyerő, különös arc, meglehetősen / kifinomult, de van benne valami / ... elszántság is. Mintha fából faragták volna…” Kmetty Párizsból visszatérve bekapcsolódott a modern magyar művészet alakításába, barátokra talált, részt vett a Tanácsköztársaság intézményeiben, majd a különféle festői csoportosulásokban, műhelyekben, Kecskeméttől Szentendréig. 1946-tól a főiskolán tanított, sokat dolgozott, festett és rajzolt, kiállított, a képzőművészeti élet vezetői közé tartozott. 1975-ben halt meg.

(A folytatás a nyári számban olvasható.)