Vizet áraszt, vihart kavar a Tavaszvita – Tudod, honnan fúj a szél? A Lépkedő szélevők, Szél szárnyán érkezők A szivárványszínű selyemzsinór mentén látják A víziló fogyókúrájának vízióját, ha Nézzük együtt Bálint Endre képeit! És akkor eljutunk a Fényben A Titanicig, a Moszkitótól a Tinizümmig, a Kicsi, a kisebb és a törpék közé, A nyúl, a jászol és a gát vidékére – valamennyi: Enyém, tiéd, övé. Ez a Szellemvasút – avagy az átváltozás öröme. A Varázsló a lakodalomban azt kéri: Nyelveljünk! Agyas vagy? Hallás és figyelem kell, s a Különös háziállatok meg a Szitakötőszótár, Sári és Nemszemétke, valamint Szent György, szép vitéz segít.
  |
Victor András Tudod, honnan fúj a szél? Az athéni Szelek tornya nevű épületet időszámításunk kezdete előtt kb. 50 évvel emelték. A külső két napóra és a belső vízóra segítségével eredetileg időmérésre szolgált. Az alaprajza szabályos nyolcszög, híres csillagász tervezte. Mind a nyolc oldalán dombormű van, amelyek a görög honban fúvó szeleket megszemélyesítő isteneket ábrázolják. Mindegyik szélisten más-más irányú és erősségű szelet képvisel. Közülük talán csak kettőnek cseng ismerősen a neve. Boreásznak (az északi szél istenének, a szelek királyának), merthogy az ő nevét viseli a bóra, az Adriai-tenger keleti partjának jellegzetes szele. A bóra úgynevezett bukószél; a tengerparton magasodó hegyekből zúdul le a levegő, s végigsöpör a vízen.
A másik ismerős szélisten Boreász testvére, Zephyrosz lehet, akit magyarosan Zefírnek mondunk. A zefír nyugati szél, de ez Görögországban – a magyar viszonyoktól eltérően – a tenger felől jön, s általában enyhe és kellemes. Berzsenyi Dániel is úgy jellemzi A közelítő tél című versében, hogy ha a zephyr fúj, akkor „lengedez”. Vagyis nem tombol, nem rombol, nem süvít, hanem szelíden lengedez.
Az ókori görögök hajós emberek voltak. Számukra a szél iránya, erőssége, tartóssága – s mindezek ismerete – sokkalta fontosabb kérdés volt, mint manapság. A tapasztalt görög hajós pontosan „tudta, honnan fúj a szél”. Ez lehet a magyarázata, hogy a Szelek tornya nyolc szélistenén túl még más szélisteneket is tiszteltek. Például Aioloszt (ejtsd: ajolosz) is úgy ismerték, mint a négy égtáj szeleinek urát. Ő egy szigeten, barlangban őrizte a zsákot, amelybe bevarrták a „rossz” szeleket. Amikor Odüsszeusz (Trójából hazafelé) elvetődött a szigetére, összebarátkoztak, majd amikor búcsúzni kellett, Aiolosz Odüsszeusznak ajándékozta a zsákot. Minthogy a „jó” szelek szabadok voltak, azok Odüsszeusz hajóját szülőföldje felé vitték. Már majdnem a célhoz, Ithakához jutottak, amikor – távolról megpillantva a partot – a holtfáradt Odüsszeusz végre megnyugodott, s el is aludt. Egy kíváncsi, vagy inkább gyanakvó matróza ekkor kinyitotta a zsákot, kizúdultak a rossz szelek, s rögtön el is sodorták a hajót a parttól, el, el, egyre távolabb. Így tehát hősünk bolyongása nem ért véget.
Aiolosz nevét (latinosított formában) az ún. eolhárfa őrizte meg. Ez a különös hangszer vékony falú, nyitott oldalú doboz, amelyben különböző vastagságú húrok vannak. Ha fúj a szél, a húrok rezgésbe jönnek (rezonálnak), és sejtelmes, „földöntúli” hangot adnak ki.
Magyarországon az uralkodó szélirány az északi. (Pontosabban a nyugati országrészben észak-nyugati, a Tiszántúlon inkább észak-keleti.) A déli szél nálunk nem jellemző, s ha fúj is, általában enyhébb és melegebb. Nagyon ritka, hogy viharos erősségű legyen. De amikor mégis bekövetkezik, akkor van csak igazi ítéletidő! Ilyet ír le Arany János V. László című versében; ezzel érzékelteti, hogy nemcsak a király hánykolódik álmatlanul az ágyában, hanem az ég is háborog:
Sűrű setét az éj,
(A folytatás a tavaszi számban olvasható) |