bla

Vizet áraszt, vihart kavar a TavaszvitaTudod, honnan fúj a szél? A Lépkedő szélevők, Szél szárnyán érkezők A szivárványszínű selyemzsinór mentén látják A víziló fogyókúrájának vízióját, ha Nézzük együtt Bálint Endre képeit! És akkor eljutunk a Fényben A Titanicig, a Moszkitótól a Tinizümmig, a Kicsi, a kisebb és a törpék közé, A nyúl, a jászol és a gát vidékérevalamennyi: Enyém, tiéd, övé. Ez a Szellemvasútavagy az átváltozás öröme. A Varázsló a lakodalomban azt kéri: Nyelveljünk! Agyas vagy? Hallás és figyelem kell, s a Különös háziállatok meg a Szitakötőszótár, Sári és Nemszemétke, valamint Szent György, szép vitéz segít.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
VIZET ÁRASZT, VIHART KAVAR
Petrik Iván | Láng Anna

Nocsak, itt a tavasz

Az utcánkban sokáig garázdálkodott egy tűzoltóautó. Kalózok foglalták el, és ki tudja miért, egy kéményseprő is volt velük. A fecskendőjükből kiömlő vízzel sarat dagasztottak, a létrájukról pedig cseresznyét szedtek, akkor is, amikor még nem érett a cseresznye. Egyik nap az iskola udvarán vertek tanyát. A trombitáikat fújták keservesen, a fecskendőjükkel verebekre lövöldöztek és nagy csákányokkal pucolták csizmáikról a rászáradt sarat. Pont az iskolatej automata elé. Egyszóval: rosszalkodtak. Az iskolaigazgató meg akarta szidni őket, de mielőtt megszólalhatott volna, lelocsolták vízzel és megdobálták cseresznyemagokkal. Az igazgató erre kihívta a pedellust, aki nem kérdezett semmit, hozta azonnal a szép, egyrészes, bükkfa kaptafáját. A kalózok, amint meglátták a vicsorgó pedellust, rákiáltottak a kéményseprőre.

 

– Fújd fel a kereket, fújd! Nagyon fújd!

 

A kéményseprő sem volt rest, leugrott az autóról és vadul pumpálni kezdte az autógumikat. A tűzoltóautó kereke nőtt, dagadt, fújódott egyre nagyobbra és nagyobbra, az autó pedig szép lassan emelkedett, s olyan magas lett, hogy a pedellus nem érte el még a kaptafával sem. A kalózok kiáltoztak, hogy „még, még, még, ennyi nem elég!” A kéményseprő pedig fújta, fújta, amíg a kerék kipukkadt. A tűzoltóautó elszállt, s a kerékből kicsapó levegő orkánként száguldott át a városon. Olyan erővel, hogy a fákon megpirosodott a cseresznye, s a szél kifújta a földből a virágokat, az eget fényes kékre csiszolta, és mindennek friss levegő szaga lett. Az emberek, akik nem tudták pontosan, mi történt, azt mondták: „nocsak, itt a tavasz.”

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek