Volt egyszer egy malom, Cerka Cofli és Orna Mentika járatta, A tevegyomortól a sajthárfáig mindent megőrölt, és beszélni is tudott. Kérdezte, hogy Mekkora a digitális lábnyomod? Újhold, új király idején, amikor A visszatérés ígérete teljesült és A másik szárnyas ló is megjelent, méghozzá Kővé vált lábnyomok mentén, a Régi históriák szerint Veronika ezt válaszolta: “Én vagyok ti.” És akkor… megcsinálták a boszorkánykását, a Szitakötőszótár meg a Szóról szóra recepjére. Közben elkészült a Kávémese is, beindult a Szellemvasút, a Szójátszótéren pedig így szólt A vadász és a medve: Mondhatta volna szebben. Nem maradt más hátra, mint hogy Nézzük együtt – Szőnyi István képeit.
![]() ![]() |
Máté Angi | Keresztes Dóra Volt egyszer egy malom Volt egyszer egy malom.
Ennek a malomnak az oldalán nagy lapátok voltak.
Állt a malom, nézte, tapogatta a lapátokat, s törte cserepes fejét, mit keresnek az oldalán azok.
– Talán kanalak? De hát miért kellene nekem öt kanál? Hogy legyen hétfői kanál, keddi, szerdai és csütörtöki, no meg pénteki? Aztán szombat, vasárnap mivel ennék? Akkor nem ennék? Na, az nem jó. Vagy ha nagy a havazás, a lapátok ellapátolják az orrom elől a havat, mint az autók ablaktörlői, hogy jól láthassam a téli világot?
Bármilyen nagyon törte cserepes fejét, nem tudta kitalálni, miért van öt lapát az oldalán.
Aztán elfelejtett töprengeni ezen, így telt-múlt az idő.
Történt egyszer, hogy a malom környékére egy szél érkezett, egy csendes, nézelődős szél.
Mintha csak kirakatokat nézegetne.
Mintha kirakatnézés közben sült gesztenyét majszolna.
Pedig se kirakat, se sült gesztenye nem volt, mégis így nézelődött a szél.
Ilyen volt ez a szél, lejtett ide, ámbolygott oda, aztán ráereszkedett az egyik lapátra, meglóbálta a lábát, mire a lapát mozogni kezdett:
– Hopp, ez a lapát mozog! Ez egy mozgó lapát – hökkent a szél.
Aztán lecsusszant, se szó, se beszéd elment, már nem úgy, mint aki kirakatot néz és gesztenyét majszol, hanem, mint aki tűzoltó, úgy.
|