Új útra indulunk, és ha ismét velem tartasz, olyan történetet mesélek, amitől égnek áll a hajad – de jobb, ha nem ijesztgetlek, pattanj csak szárnyas paripád nyergébe, csukd le a szemed, és jól vigyázz, ki ne nyisd, míg nem szólok! Északra tartunk, különös helyre, amelyet főnixvárosnak is neveznek, mert mint a főnixmadár, amely a legenda szerint halálakor lángra lobban, és a hamuból újjászületik, ez a város is a romokból épült újjá.

Közben megérkeztünk, kinyithatod a szemed: ez itt a Visztula folyó, a két partján elterülő város pedig Varsó, Lengyelország fővárosa. A 14. század elején alapították, és a történelem viharai alaposan megtépázták. Szegény lengyeleket az évszázadok során nemcsak saját nemeseik sanyargatták, hanem több szomszédos nép is leigázta – így született a keserédes vicc, amely szerint az Úristen nem pihent meg a világ teremtésének hetedik napján, hanem azt mondta: “Ma vasárnap van, a mulatozás napja, ezért én is teszek valami tréfásat”, és a lengyel népet lerakta az oroszok és a németek közé. Varsó városa teljesen elpusztult a második világháborúban, de most már modern épületek garmadáját láthatod, ha körültekintesz. Az óvárost is újraépítették a romokból kiválogatott régi téglákból, és a kövek között ott rejtőztek az ódon legendák is – sokat ma is mesélnek.

A város neve lengyelül Warsawa (ejtsd: varszava),  a monda szerint egy halászember ikrei, Wars és Sawa után. A szegény halász megvendégelte a folyón utazó királyt, és semmit nem fogadott el cserébe. A király hálából gyermekei keresztapja lett, és neki ajándékozta a kunyhója körüli erdőséget, ahová idővel mind több és több ember költözött, előbb aprócska, majd nagyobbacska falu kerekedett, végül pedig felépült a város.

Jóval később, az egyik ház pincéjéről ijesztő történeteket kezdtek mesélni: különös lény lakik ott, akkora, mint a kakas, de a farka és a szárnya akár egy sárkányé. A fején koronaformájú folt, talán innen kapta a nevét: a baziliszkuszgörögül “kis király”-t jelent. A legenda szerint hétéves kakas tojásából kelt ki – ami már magában is furcsa, hiszen csak a tyúk tojik! –, ráadásul azt suttogták, mérgeskígyó tején nevelkedett, és akire rápillant, holtan esik össze. Jól vigyázz hát, mikor és hol nyitod ki a szemed!

A józan emberek igyekeztek elkerülni a pincét, és vasrácsot tettek az utca felőli nyílásra, de néhány ostoba fejébe vette, hogy a szörnyeteg rejtett kincset vigyáz, és időről-időre áldozatul esett egy szerencsevadász a baziliszkusz tekintetének. Rettenetes szag terjengett a pince körül, és minden jótét lélek borzadva gondolt lakójára.

Történt egy napon, hogy Péter, a szomszédban lakó özvegyasszony fiacskája arrafelé labdázott. Annyira elmerült a játékban, hogy észre sem vette, milyen közel került a nyíláshoz. Csak a bűzös szagra neszelt fel, és úgy megijedt, hogy beejtette labdáját a pincébe. Utánahajolt, de mert igen apró termetű fiú volt, a rácsok között a mélybe zuhant. Egy arrajáró meghallotta rémült kiáltozását, és hamarosan nagy tömeg gyűlt össze, élükön a rémült özvegyasszonnyal. A kíváncsiskodók között azonban egy ember sem akadt, aki kockára tette volna életét a kisfiúért.

Péter szerencséjére éppen arra járt egy éhes cipészinas, Franek, aki a közeli piacra tartott, hogy mézeskalácsot vegyen. Neki helyén volt az esze és a szíve: amint meghallotta, mi történt, a piacra szaladt és különös maskarában tért vissza. Az emberek ujjal mutogattak rá, és azt hitték, elment az esze, mert a ruhájára sok kis tükröt aggatott, a fejére meg egy fazekat húzott. Franek azonban mit sem törődött a gúnyolódással, ügyesen tapogatózva leemelte a nehéz rácsot és a mélybe ereszkedett. A tömeg legnagyobb megdöbbenésére hamarosan felbukkant, az alélt gyerekkel a karjában. Óvatosan átadta aggódó édesanyjának, és elmagyarázta, hogy Péter valószínűleg a bűz miatt ájult el, de így legalább nem nézett a baziliszkusz szemébe, és megmenekült a haláltól. A pince sötétjében ólálkodó szörnyeteg saját vesztét okozta: amikor az inas ruháján függő tükrökben megpillantotta magát, holtan rogyott össze.

A hálás özvegyasszony megígérte, hogy mindennap süt egy tál mézeskalácsot Franeknak, a városi tanács pedig úgy határozott, a bátor inast iskolába íratja, mert akinek ennyi esze van, azt érdemes taníttatni. A baziliszkusz tetemét elégették, áldozatainak maradványait eltemették, a pincét szépen kitakarították, és a bűz is eloszlott – de ha valaha kakastojást látsz, jobban teszed, ha fazekat húzol a fejedre!