David Noble (ejtsd: dévid nóbl), a kelet-ausztráliai Wollemi Nemzeti Park felügyelője szeret hegyet mászni. 1994 szeptemberében a park egyik járatlan szurdokvölgyében kitűnő terepet talált, és szenvedélyesen nekifogott a gyakorlásnak. Amint leereszkedett a völgybe, olyan fenyőerdőcskét látott maga előtt, aminek akkor, ott semmi keresnivalója nem volt – de nemcsak a parkban, ezen a bolygón sem! Noble konyított a botanikához is, így aztán hamar felismerte, hogy különleges növénnyel találkozott. Letépett egy ágacskát, és fenyőfélékre specializálódott szaktudóshoz fordult: ugyan mondaná már meg neki, mit talált. Az ausztrál botanikus megvizsgálta a növény levelét, és ugyanazt a megdöbbent kijelentést tette, mint az anekdotabeli ember, amikor először látott az állatkertben zsiráfot: „Ilyen élőlény pedig nincs!”

Noble olyan növényre bukkant, amelyet a tudomány régen kihaltnak tartott, és csak a több millió évvel korábbi őslénytani leletekből ismert. Az ilyen élőlényeket „élő kövület”-nek nevezzük. Sokszor tízmillió évekre eltűnni látszanak (mintha kihaltak volna), aztán hirtelen felbukkannak valahol. Vizsgálatuk új adatokkal és összefüggésekkel gazdagítja a biológia meg az őslénytan tudományát is. Értékük felbecsülhetetlen.

Az ember bizony hajlamos öntelten kijelenteni, hogy mindent felfedezett már ezen a bolygón – s tessék: itt van például ez a fenyőféle! 40 méter magasra is megnövő példányai talán évmilliók óta háborítatlanul éltek Ausztrália félreeső szurdokában.

Földünkön azonban nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerekben is akadnak még ilyen csodákat rejtő helyek. A hasonló tudományos szenzáció azonban ritka. Talán az 1938 karácsonyán, az Indiai-óceán nyugati medencéjében felfedezett Latimerianevű hal esete vetekszik ezzel. A – szintén élő kövületnek tekintett – élőlényt is véletlenül fedezték fel: beleakadt egy vontatott halászhálóba. Mielőtt a halászok másnap hajnalban a fogást eladták volna a piacon, a kapitány telefonált ismerősének, Marjorie Courtenay-Latimernek (ejtsd: mádzsöri kótni-létimö)a múzeumba, ugyan nézze meg a fogást, mert igen furcsa halat lát a hálóban. A tudós hölgy számára teljesen ismeretlen volt a hal, sőt, a rendelkezésére álló katalógusokat átnézve sem talált hozzá hasonlót. Barátját, az állattan professzorát hívta segítségül, aki megállapította: egy 65 millió éve kihaltnak vélt élőlény, a bojtosúszós halma élő rokonát fogták ki karácsony előestéjén!

A felfedezőket azzal tiszteli meg a tudomány, hogy róluk nevezi el a felfedezett élőlényt. Noble (nevének jelentése magyarul: nemes) tiszteletére a Wollemia-fenyő Wollemia nobilis lett, a szintén kihaltnak vélt bojtosúszós hal pedig Latimeria chalumnae (ejtsd: kalumné). Latimeria a felfedező családneve, a fajnév pedig az Indiai-tengerbe torkolló Chalumna folyóra utal, melynek közelében a hal a hálóba akadt.

A Latimeria csak éjjel tevékeny, napközben tengeri barlangokban pihen, 80-150 méter mélységben, ahol avatatlanok ritkán zavarják. Nem így a Wollemia-fenyőt! A szurdokot bizony bárki könnyen megközelítheti, és kárt tehet a mindössze 70 példányos erdőcskében. Az ausztrál természetvédelmi hatóságok azonnal szigorú védettséget biztosítottak, de a tudomány és a gyűjtők igényeit is megpróbálják kielégíteni, ezért mesterséges szaporításba fogtak, s 2006-ban Magyarországra is került egy magonc, amit idén májusban ültetett végleges helyére Ausztrália magyarországi nagykövete. Te is megcsodálhatod a budapesti Füvészkertben. És a másik élő kövület? Sajnos,
élő Latimeriát sehol sem tartanak. Hazánkhoz legközelebb Bécsben, a Bécsi Természettudományi Múzeumban őriznek egy példányt.