Életjelenségek. Az élőlények életjelenségeket mutatnak. Ilyenek az anyagcsere-folyamatok (táplálkozás, légzés, anyagszállítás, kiválasztás, raktározás), a mozgás, ingerelhetőség, növekedés, fejlődés, szaporodás. Ezek közül néhány elválaszthatatlanul összefügg valamelyik másikkal. Pl. nincs növekedés és ingerlékenység sem anyagcsere nélkül. Nehéz azonban egyértelműen eldönteni, hogy mi minősül élőnek, ugyanis egyik-másik életjelenséget némelyik lény soha – vagy legalábbis időlegesen – nem mutatja. Pl. egy betokozódott tetanusz-baktérium esetleg évtizedekig nem mutat semmiféle életjelenséget, azonban ha megfelelő körülmények közé kerül, rögtön „élővé” válik. A klinikai halál állapotába jutott ember nem lélegzik, de megfelelő orvosi beavatkozással „feltámasztható”. A gabonamagvak évezredekig is olyan nyugalmi állapotban lehetnek, hogy gyakorlatilag semmiféle életjelenségük nincs, mégis megmarad a csírázóképességük. Ezekben az esetekben nem annyira az életjelenségek végzése, mint inkább azok lehetősége jelenti az életet. A vírusok egészen különös kategóriát képeznek, mert szinte minden életjelenséget azzal a gazdasejttel végeztetnek, amelyben élősködnek, s nem maguk végzik azokat.

A fent említett nyugalmi állapot (lásd betokozódott baktérium és gabonamag!) egyáltalán nem különleges állapot az élővilágban. Hasonló állapotban van minden fa télen, és az áttelelő rovarok, a téli álmot alvó állatok stb.

Élet a Földön és a Földön kívül. Ma már biztosak vagyunk abban, hogy az általunk ismert élet alapját képező szerves vegyületek pusztán kémiai úton is létre jöhetnek. Ez lehetséges volt a Föld ősi, négymilliárd évvel ezelőtti állapotában is, de a Földre érkező meteoritokban is igen sokféle szerves vegyületet mutattak már ki. Spektroszkópiai módszerekkel a világűrben is kimutatható száz és százféle szerves molekula; s némelyik közöttük igen bonyolult. A földi élet kialakulásához szükséges szerves vegyületek tehát kialakulhattak helyben is, jöhettek kívülről is. Végül is: lényegtelen különbség.

Az viszont lényeges, hogy a Földön olyan fizikai-kémiai körülmények voltak (vannak), amelyek lehetővé tették az élet elterjedését, fejlődését. Ezek a következők: folyékony víz jelenléte, állandó energiaforrás, nem szélsőséges hőmérséklet-ingadozás, védelem a nagy-energiájú UV-sugarak ellen stb. Folyékony víz (legalábbis időlegesen) más égitesteken is van a Naprendszeren belül. Pl. a Marson is látunk vízfolyás-nyomokat, a Szaturnusz két holdján (Europa, Enceladus) is számottevő víz van, s bizonyos jelek szerint legalábbis átmenetileg folyékony állapotban. Meg kell vizsgálnunk, hogy az élet kialakulásához szükséges többi feltétellel mi a helyzet ezeknek az égitesteknek az esetében, mert elvileg lehetséges, hogy valamiféle kezdetleges élet ezeken a planétákon is kialakulhatott.

Louis Pasteur (ejtsd: Lui Pasztőr) (1822–1895) francia tudós sokat foglalkozott az erjedés kérdésével. Így jutott el a mikroorganizmusok vizsgálatához, ugyanis mikroszkópos vizsgálatokkal kiderült, hogy a bor vagy a sör erjedésében szerepet játszó apró „gömböcskék” erjesztőgombák. Pasteur nevezetes kísérletével 1860-ban bebizonyította, hogy az erjedés – pl. a húsleves megromlása – nem egyszerű kémiai folyamat, hanem mikroszkopikus élőlények okozzák.

A probléma ekkor már régi volt. Száz évvel azelőtt Spallanzani olasz kutató már kimutatta, hogy ha húslevest jó alaposan felforralunk, majd azonnal lezárjuk a lombik nyakát, soha nem erjed meg. Ellenzői azonban azzal érveltek, hogy a forraláskor a lombik levegőjében lévő „életerőt” is elpusztítja.  Pasteur ezért módosított a kísérleten. Húslevest hosszan forralt, majd kettéosztotta két egyforma lombikba. Az egyik lombikot nyitva hagyta, a másiknak a nyakába egy kanyargós üvegcsövet tett. Mindkettő érintkezett tehát a kinti levegővel, de az utóbbi csak ezen az üvegcsövön keresztül. Az első lombikban lévő húsleves néhány nap alatt megerjedt, a másik azonban sokkal később sem. (Azért nem, mert a kinti levegőben szálló baktériumok letapadtak a kanyargós üvegcsőben, s nem jutottak el a húslevesig.) Ezzel tehát egyértelmű bizonyítást nyert, hogy nem magában a húslevesben van az erjedés oka, s nem a húsleves fölött lévő levegő forralás miatti megváltozásában keresendő a különbség, hanem csakis abban, hogy bejut-e mikróba a levesbe, vagy sem.