A színpad mélyéből csörgedező patak hangja hallatszik, a partján két legyény. Az egyik lehajol, „iszik”, majd felegyenesedve így szól a társához.
|
Ábel:
|
Ej, be finom! Nincs is jobb a friss patakvíznél. Aranyat ér!
|
Pista:
|
(Elgondolkozva, maga elé) Aranyos ez a patak, de még mennyire! (A társához:) Te, komám, azt mondják, amerre elhaladt ez az Aranyos-patak, furcsa alakzatokat vágott ki a sziklából.
|
Ábel:
|
Az én öregapám is mind emlegette, főleg a Csergőkővet, amely egy hosszú üregben található. Úgy tartják, ősidőktől fogva tele van arannyal, a rómaiak is bányászták.
|
Pista:
|
Én is hallotam hírét. Úgy tartják, ősidőktől fogva tele van arannyal, sőt, még a rómaiak is bányászták.
|
Ábel:
|
(lelkesen) Úgy hallottam, az üreg mennyezetéről csapokban lóg az arany, épp csak le kell törni!
|
Pista:
|
Tudod mit? Szerencsét kéne próbálnunk!
|
Ábel:
|
Igazad van! Eljött a mi időnk!
|
Pista:
|
(lelkesen) Ha más talált már aranyat ott, mi miért ne találnánk?!
|
Ábel:
|
Benne vagyok, hogy megpróbáljuk, de egy feltétellel. Ketten megyünk oda, senkinek nem szólunk, s ha egyikünk valamiért nem mehet, nem megy a másik sem.
|
Pista:
|
Esküdjünk meg erre!
|
Ábel:
|
Esküdjünk!
|
Jobb kezüket felemelve, bal kezüket a mellükre téve a szívük fölé, egyszerre mondják, eskütételhez illő hanghordozással:
|
A fiúk:
|
Esküszöm, hogy csak a társammal együtt, ketten megyünk a Csrgőkőhöz, senkinek nem szólunk, s ha egyikünk valamiért nem mehet, nem megy a másik sem. Isten engem úgy segítsen!
|
Ábel:
|
No, ez megvolna, de tudod-e, merre kell mennünk?
|
Pista:
|
Én nem, de csak a patak mentén kell legyen. Induljon felfelé, amerre a patak folyik.
|
Elindulnak a barlang keresésére, egyre fáradtabban mennek a színpadon keresztül-kasul, a színpad hátterében kivetítve hegyvidék tájai, fenyvesekkel
|
Ábel:
|
(fáradtan) Hát, komám, jó néhány útunkba beletelt, amíg megleltük az üreget.
|
Pista:
|
(fáradtan, de lelkesen) A lényeg, komám, hogy megleltük, s főleg, hogy megtaláltuk ezt a helyet! Nézd, épp úgy van mint azt mondták! Csak tudnak valamit az öregeink...
|
Kivetítve egy cseppkőbarlang képei sok-sok lelógó, arany színben játszó cseppkővel.
|
Ábel:
|
(lelkesen) Valóban úgy van – nézd, micsoda aranycsapok lógnak a mennyezetről! Olyan vastagok, mint a karom!
|
A két legény ágaskodik, próbálja elérni és letörni őket. Bárhogy birkóznak is a kinccsel, karjuk puszta erejével nem tudják letörni.
|
Ábel:
|
Hallod, komám, ehhez szerszám kell.
|
Pista:
|
Menjünk szépen vissza, kerítsünk vasakat, azokkal csak leverjük valahogy.
|
Elmennek. Közben bejön két, fejkendős asszony.
|
Sára:
|
Te, én nem tudom, hol voltak ezek olyan sokáig elmenve, de valami rejtéyes dolog lehet, mert épp hogy hazaértek, Pista titkozatos kórral ágynak esett.
|
Mari:
|
S most jobban van-e?
|
Sára:
|
Ne is kérdezd! Olyan rosszul van még most is, hogy már beszélni sem tud, csak a pihetoll mutatja meg, hogy egyáltalán lélegzik még.
|
A két asszony a fejét fogva jajgat.
|
Sára:
|
Jaj, nekünk! Az orvosok meg csak hümmögnek, és vállukat vonogatják: fogalmuk sincs a betegség okáról, gyógymódjáról. A napok meg csak telnek a szörnyű bizonytalanságban, és nem változik semmi.
|
Mari:
|
(vigasztalón megsimogatja Sára vállát) Jaj, te szegény!
|
Sára:
|
Senki nem hisz a beteg felépülésében, Ábel sem. Napok óta feléje sem jött.
|
Mari:
|
Ábel nincs itthon, elment dolgára. Nem tudom mi dolga lehet, de vitt magával egy nagy vasdorongot.
|
Sára:
|
Biztos fél a medvéktől. No, de megyek, megnézem, hátha jobban van már az én Pistám...
|
A két asszony kimegy, a színpad másik oldaláról jön Ábel, vastag aranyrudakkal teli tariszával a vállán. Nehezek, leteszi őket, fúj egyet.
|
Ábel:
|
Hű, de nehezek. (komoran maga elé nézve:) Vajon Pista él-e még? (rövid gondolkodási idő után) Olyan rosszul volt, talán már meg sincs. S vele együtt az eskü sem. Még jó, hogy sikerült egy erős vasrudat szerezni. Kérdezte is a kovács, hogy mire kell ... (nevetve tovább:) Hogy örült volna, ha elárulom neki a titkom! Hát még a kincset rejtő barlag helyét! Még mit nem, hogy osztozzam a Csergőkő titkán! No, de nem kellett oda segítség. Addig csapkodtam az aranycsapokat a doronggal, amíg sorra letöredeztek. Otthon majd elrejtem a kincset a padló deszkái alá. Szépen kivárom majd az idejét, hogy pénzre váltsam az aranyat. Addig meg megnézem szegény Sárit lássam, mi történt Pistával. (El.)
|
Bejön Sári, behoz egy széket, majd bekíséri a lábadozó Pistát, akit leültet a székre.
|
Sára:
|
Kell a friss levegő, modta az orvos is. Nini, ott jön Ábel! (El.)
|
Ábel:
|
(Kicsit zavarodottan) Hej, komám, látom jobban vagy.
|
Pista:
|
Jobban, komám! Hirtelen javulni kezdett az állapotom. Amilyen hirtelen ágynak este, olyan gyorsan fel is épülök. S aztán indulhatunk is.
|
Ábel:
|
Előbb gyógyulj meg s erősödj!
|
Pista:
|
Egészséges vagyok én, mint a makk.
|
Ábel:
|
(egyre zavartabban) Messze van a Csergőkő, hosszú és nehéz az út, megeröltető.
|
Pista:
|
(lelkesen) Akár most is indulhatunk. De ha nem most, holnap biztosan.
|
Kimennek, majd szürköl és világosodik és bejön a két legény.
|
Pista:
|
(mérgesen) Te, itt járt már valaki! Csak te lehettél!
|
Ábel mélyen hallgat, Pista egyre mérgesebb. Erősen megmarkolja a dorongját, azt felemelve kiáltja:
|
Pista:
|
Nesze neked, te esküszegő!
|
Pista fejbevágja Ábelt, aki hang nélkül összeesik.
|
Pista:
|
Jaj, mit tettem!
|
Pista alig engedi le a vasrudat, inogni kezd a lába alatt a föld, a szikla recseg-ropog, előbb megreped, majd hatalmas darabokra hullva betemeti a két embert (mindezt a mozgásal és a kivetített képek mozgalmasságával lehet érzékeltetni).
|