vakvarjú, vakondok.

Ebben a két állatnévben a „vak” csak véletlenül egyezik. A vakvarjú ugyanis a bakcsó nevű vízimadár (a gémfélékhez tartozik) népies neve. Mindkét neve a hangjára utal, amely „bak, kvak, vak” hangzású. A „varjú” név talán a nagyságára utal, mert körülbelül akkora, mint egy vetési varjú.

Más a helyzet a „vakondok” névvel. Az ugyanis valóban arra utal, amire a „vakablak” első tagja is, hogy t.i. nem lát. (Persze a rendes ablak sem lát, hanem én látok rajta keresztül, de a magyar nyelvben nem egyedülálló az ilyesmi, az ablak pl. keletre „néz”!) A vakond (vagy másképpen vakondok – s ez nem többes szám!) emlősállat, a cickányok rokona. Minthogy élete legnagyobb részét a föld alatt tölti, szeme az elmúlt évmilliók alatt fokozatosan elcsökevényesedett. A szaglása viszont kiváló. Ezzel találja meg a táplálékát, a földigilisztát, a rovarlárvákat vagy akár a kifejlett rovarokat, de esetenként kijön a felszínre is, s csigákat eszik, sőt, néha még a földön fészkelő madarak tojásait is elfogyasztja.