Szent-Györgyi Alberttel kapcsolatban szinte mindig azt hallani, hogy ő fedezte föl a C-vitamint. Ez azonban ennél egy kicsit bonyolultabb.

Szent-Györgyi Albertet (az 1920-as években, amikor különböző európai és amerikai egyetemeken dolgozott) elsősorban az oxidációs folyamatok érdekelték. Vizsgálataival hozzájárult annak a lebontó körfolyamatnak a megértéséhez, amely a sejtekben az energiafelszabadításhoz szükséges. Ezt ma citrátkörnek (citromsav-ciklusnak), illetve fölfedezői után Szent-Györgyi – Krebs ciklusnak nevezik. [H. A. Krebs Nobel-díjat kapott 1953-ban ennek a ciklusnak a pontos feltárásáért.]

Laboratóriumi munkája közben Szent-Györgyi talált egy addig ismeretlen anyagot (a mellékvesében), amely erős redukálószernek bizonyult. Ez – minthogy hat-szénatomos vegyület – a hexuronsav nevet kapta. Magyarországra (Szegedre) visszatérve 1930-ban fölfedezte, hogy ez a hexuronsav a paradicsompaprikában (pritamin paprika) sokkal nagyobb mennyiségben található, mint a mellékvesében, s könnyebben is kivonható belőle. Így sikerrel folytathatta a hexuronsavval kapcsolatos vizsgálatait.

A vitaminkutatók ugyanezekben az években már tudták, hogy a növényekben (pl. a citrusfélékben) kell lennie egy anyagnak, amely meggátolja a skorbut kialakulását, s ezt el is nevezték C-vitaminnak. (Azért C-nek, mert az A és a B már foglalt volt más vitaminok számára.)

1932-ben Szent-Györgyi – és tőle függetlenül J. Tillmans – rájöttek, hogy a hexuronsav azonos a C-vitaminnal. Ekkor javasolta Szent-Györgyi, hogy a hexuronsavat – a skorbut elleni hatásra utalva –  nevezzék aszkorbinsavnak. 1936-ban a (C-vitaminnal többnyire együtt előforduló) P-vitamint is előállította. Ez a vitamin az erek áteresztőképességét (permeabilitását – innen a P-betű) szabályozza, s a C-vitaminnal együtt eredményes hatású.

Szent-Györgyi Albert a biológiai oxidáció terén elért eredményeiért 1937-ben kapta meg az orvosi Nobel-díjat.

Testünkben háromféle izom van: simaizom, harántcsíkolt izom és szívizom. A harántcsíkolt és simaizom onnan kapta a nevét, hogy mikroszkóp alatt az egyiken látszanak a hosszúkás izomrostra keresztben húzódó csíkok, a másikon nem. Minden izomra az jellemző, hogy az izmot alkotó fehérje-molekuláknak – bizonyos ingerekre, és energia elhasználásával – megváltozik a szerkezete, s a rostok megrövidülnek, összehúzódnak. Mégsem azonos a háromféle izom funkciója a szervezetben. A harántcsíkolt izom elsősorban a csontokhoz tapadó vázizmokat alkotja, testünk mozgatását végzi. Nagy erőre képes, de viszonylag hamar „fárad”. Működése többnyire tudatos és akaratlagos. Van azonban kivétel is; pl. a hasüreget és mellüreget elválasztó rekeszizom, amely nem csontokat mozdít el egymáshoz képest, hanem a tüdőt tágítja, s akaratunktól függetlenül (pl. alvás közben) is működik.

A simaizom elsősorban a belső szerveket (a zsigereket) működteti, pl. a gyomrot és beleket mozgatja, vagy a vérereket szűkíti. Ez az izomféle gyengébb a harántcsíkoltnál, viszont kevésbé fáradékony. A simaizmok működése általában nem tudatos s nem akaratlagos. Bár bizonyos simaizmok (pl. a húgyhólyag vagy a végbél záróizma) akarattal működtetése megtanulható.

A harmadik izomfajta a szívizom. Ennek az az érdekessége, hogy az izomrostok nem különállóak, hanem „össze-vissza” hálózatot alkotnak. A szívizom viszonylag erős és viszonylag „kitartó”. (Ne felejtsük el, hogy a szívizom minden összehúzódás között pihen!)