Virágzik a kutyatej – mondja a vers.A népnyelv többfajta növényt is „kutyatej” névvel illet. Olyanokat, amelyek tömegesek, így „értéktelenek” (ezért kapják a „kutya” előtagot), s van valami fehér tejnedvük. Ezért pl. a pitypang (más néven gyermekláncfű, hivatalosan: Taraxacum officinale) sokak szóhasználatában kutyatej, pedig a botanika szaknyelvén nem az. A pitypangnak egyébként – elterjedtségének köszönhetően – sok népi neve van. Hívják pl. kákicsnak, kákicsvirágnak is. Ez azonban újabb botanikai zavart okozhat, ugyanis a növénytanosok a Mycelis muralis nevű – szárazabb erdőkben előforduló, szintén fészkes – növényt nevezik kákicsvirágnak.

A pitypang termését – a bóbitát – minden gyerek ismeri, hiszen jó játék elfújni, s figyelni a pici ejtőernyőket.

Ami igazán kutyatej, annak egészen másfajta virága van, mint a pitypangnak. Még az sem tévesztheti el, hogy két különböző növényről van szó, aki nem szakember. A kutyatej (fajok) virága zöldessárga (nem élénksárga), vagy inkább zöld, s amik sziromnak (vagy csészének) látszanak, nem szirmok, hanem módosult levelek. Ha valaki képen is meg akarja nézni, a Google kép-keresőjébe írja be, hogy „Euphorbia cyparissias”.

A kutyatej- (azaz Euphorbia)-félék nagyon nagy növénycsalád, s köztük sok a pozsgás növény. Az Amerikában élő kaktuszok afrikai megfelelői – még ha kaktusznak hívják is sokan – az Euphorbia családba tartoznak, tehát a mi kistermetű kutyatejeink rokonai.

Kutyafajták

A Wikipédia a „Kutyafajták listája” címszó alatt 387 kutyafajtát sorol fel, pedig ebben még nem is számítja külön a német vizslákon belül a drótszőrűt, a rövidszőrűt és a szálkásszőrűt, vagy az uszkárokon belül az óriás, a közép, a törpe és a toy uszkárt. Elképesztően sokfajta kutyát tenyésztettünk ki az elmúlt évezredek alatt az egyetlen (vagy legalábbis csak néhány) őskutyából.

A kitenyésztés lényege a mesterséges szelekció volt; az egy alomból származó kölykök közül a tenyésztő mindig azt hagyta meg, amelyik leginkább megfelelt elképzelésének, céljának. S így fokozatosan alakult ki valamelyik fajta jellegzetes habitusa. Azért „mesterséges” ez a szelekció („válogatás”), mert nem a természet végzi a szelektálást valamilyen alkalmasság alapján, hanem az ember egyfajta szempont szerint.

Magyar kutyafajtáknak az alábbiakat tekintik: minden valószínűség szerint a honfoglaláskor hoztuk magunkkal a komondort, a kuvaszt, a pulit, a magyar agárt és a magyar vizslát; itt alakult ki még a középkorban az erdélyi kopó, s viszonylag új (nagyjából 18. századi keresztezésekkel jött létre) a mudi és a pumi.