Számokkal körülbástyázva élünk. Van személyi-, adó-, TAJ-, ház- és rendszámunk. A gyerekeket és iskolákat OM-számokkal tartják nyilván. Még a síroknak is száma van a temetőben. Számozzuk a napokat, az elemeket, a könyvek oldalait. Számba vesszük a tennivalókat, számon tartjuk az eseményeket, számítunk a barátainkra, számolunk az ellenségeinkkel. Számokkal jelzünk mindent, a kisbaba súlyától a világegyetem koráig. 

 

Egyszer élünk, mondjuk, ha kirúgunk a hámból. Százszor megbánjuk, ha hibáztunk. Milliószor csókoljuk, akit szeretünk. Számos lehetőség vár, számtalan veszély leselkedik ránk.

 

A számok – kiszabadulva a matematika szigorú rendszeréből – szabadon kószálnak a nyelv labirintusában. Rangsoruk nem függ a számsorban elfoglalt helyüktől. Az egy lehet a legértékesebb, ha például a világ legnagyobb gyémántjáról van szó. A kettő, ha párban van (mint a szerelmesek és a barátok), sokkal többet ér az egy-meg-egynél, és a bóvli, a tucatáru – amiből 12 egy tucat – értéktelen. 

 

Ahogy a csillagoknak, a számoknak is mágikus (varázslatos) hatást tulajdonítottak a régi időkben. Hiszékeny emberek még ma is úgy vélik, hogy befolyásolják sorsunkat. Hisznek a számmisztikának nevezett áltudomány jóslataiban, akár a különféle babonákban: a szerencsét ígérő négylevelű lóherében, a bajt hozó 13-asban, az ekkor vagy akkor bekövetkező világvégében.

 

Ha nincs is varázserejük, azért vannak különleges jelentést hordozó számok. Minden korban és népnél fellelhetők a mítoszokban és vallásokban, szokásokban és szólásokban, művészetben és a hétköznapokban. 

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)