HÁRMASÚT
Győri Orsolya | Benedek Virág A vándor és a táblafestő
Egyszer volt, majd nem lesz: egy aprócska falu.
A határszéli hármas útelágazás előtt három tábla áll: kanyarodni tilos balra, kanyarodni tilos jobbra és a középsőbe behajtani tilos. A vándor − mesénk hőse – elgondolkodik, miért nem a zsákutca táblát tették ki.
Elsőre a középső ösvény a leghívogatóbb, de az út végén házacska sejlik, ott pedig nemigen akad kaland. Elnéz hát jobbra, majd balra, s vállat vonva az utóbbin indul el. A balra vezető utat ugyanis felverte a gaz, és kátyúk borítják. A vándort vonzza a járatlan út. Nagyszerű feladatokat és szerelmet remél – talán új hazát is.
Megy, mendegél a legény, amíg a valaha aszfaltozott út ösvénnyé válik. Közben kiszabadít egy csapdában vergődő madarat. Néhány méterre kifordult gyökerű fa körül egyengeti el a földet. Naplemente táján egyszerre kiszélesedni látja az utat, s mintha ismerős volna: elágazás előtt áll.
A vándor megérti, hogy ott áll, ahonnan reggel elindult. A bal oldali úton eljutott a jobb
oldali útra. Ha most fedél alatt akar éjszakázni, ott a középső ösvény, a végén a házikóval. Lehet, hogy ha reggel ezt az utat választja, talán már teli hassal üldögél az asztal mellett? Nem sok ideje van gondolkodni, mert az ajtóból egy lány nézi.
− Hosszú idő óta te vagy az első vendégünk. Gyere be!
A kedves lány mögött mogorva alak jelenik meg.
− Nem láttad a táblákat? Miért jöttél ide? Mit akarsz tőlünk? Koldusokat nem fogadunk!
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)
|