![]() |
ARANYESŐ ÉS SZURKOS ÜST
Z. Karvalics László Aki elől nem lehet megszökni
A büntetések és jutalmak istennője, Adraszteia (ejtsd: ádrásztejjá) a görög mítoszok egyik legellentmondásosabb szereplője. Az egykori szövegekből keveset tudunk meg róla, alakja néha összecsúszik más istennőkével, és számtalan további néven is illették. Nemesziszként például sokkal ismertebb, mert később a rómaiak is így hívták.
A név eredeti jelentése „elkerülhetetlen, visszafordíthatatlan”. Arra utal, hogy a cselekedeteik következményeiért felelős embereket mindenképpen utoléri a sorsuk, ami elől nem tudnak megszökni. Adraszteia, az igazságosztó dönti el, hogy ki mit érdemel. Nővérének hagyja a jutalmazást és az arra érdemesek megáldását jó szerencsével, s elsősorban a hazugok és gonoszok, az erkölcsi bűnök és vétkek megtorlásával foglalkozik. Ha túlzásnak érzi testvérei kegyeit, igyekszik azt büntetéssel ellensúlyozni. Nagyon figyel, hogy mértéket tartson a megtorlásban és ne lépje túl a jogos büntetés határát. Ezért ábrázolják általában zablával vagy valamilyen mérőeszközzel, gyakran mérleggel, s ezt jelképezi a könnyed mozdulat is, amellyel ruhája csücskét megemeli. Vadászíj nyílvesszőkkel, kard és ostor állandóan van nála, s amikor kell, ezeket használja. Halandóként nagyon ritkán mutatkozik, s ha éppen nem repül, griff-vontatta szekéren közlekedik.
Az ógörögben a „kalosz” szépséget, gyönyörűséget jelentett, s tovább él például kaleidoszkóp szavunkban (a gyönyörű forma megfigyelése). A „kakosz” viszont éppen az ellentéte: rossz, visszataszító, amire a szörnyű ricsaj, harmóniát nélkülöző zene kifejezésére használt kakofónia (’rossz hang’) kifejezésben ismerhetünk rá.
(A folytatás a téli számban olvasható.)
|