Lehet-e rossz egy állatkölyök, például egy kisróka vagy egy alig tollas, pici cinke? És egy giliszta?

 

Ha válaszolni akarunk a kérdésekre, előbb el kell döntenünk, egyáltalán mit értünk azon, hogy „rossz”. Kezdjük a gilisztával, mert az könnyebb. A giliszták egyedül „járják” (fúrják) útjaikat a talajban. Ha tehát egy földigiliszta valamiben rossz, akkor önmagának rossz. Nem engedetlen, fegyelmezetlen, hanem hibás a működése. Például nem elég erős az izma, nem elég nyálkás a bőre. Ezeket a tulajdonságait teljes mértékben az öröklődés szabja meg: hogy milyen, a tulajdonságok kifejlődéséért felelős örökítőanyag volt a petesejtben és hímivarsejtben, amelyekből végül ő lett. Ennek az örökítőanyagnak az egységeit géneknek nevezzük. A géneken pedig egy fikarcnyit sem tud változtatni. Egy giliszta tehát akkor „rossz”, ha hibás géneket örökölt valamelyik ősétől. Egy féreg életében nagyon kicsi szerepe van annak, hogy mit tanult meg élete folyamán; voltaképpen csak az számít, hogy mit örökölt. Minden sajátsága, tulajdonsága, működési módja benne van a génjeiben. Ezt úgy mondjuk, hogy zárt életprogramja van. 

 

Nézzünk egy bonyolultabb példát, mondjuk a méheket! Lehet-e rossz egy méh? A dolgozó, amelyik szorgalmasan gyűjti a nektárt és virágport a réten? Vagy a királynő, amelyik csak rakja-rakja a petéket? 

 

A méhek nem magányosan, hanem „államban” élnek, de nekik is majdnem zárt az életprogramjuk. Minden méh – akár királynő, akár dolgozó vagy here – egész életében azt csinálja – mert csak azt csinálhatja! –, ami bele van „írva” a génjeibe. Tehát a méh is akkor „rossz”, ha nem jól működik. Ha nem gyűjti a mézet, nem rakja a petét. Persze – ugyanúgy, mint a giliszta – a méh sem tehet arról, hogy hibásak a szüleitől kapott génjei. A „rossz” méh tulajdonképpen beteg; örökölt betegsége van.

 

 

(A folytatás az őszi számban olvasható)