JOGOM VAN
Kámán Balázs Nem nemes és nem jobbágy - ki ő? A kora középkorban a mezőgazdaság fejlődése miatt indult Európában óriási népvándorlás. Különösnek tűnhet számodra, hogy a leginkább helyhez kötő tevékenység „mozgatta“ meg az embereket, pedig így igaz: a vándorlás elsődleges célja az volt, hogy még szabad és minél jobb minőségű, termékeny földeket találjanak. A „fejlettebb“ mezőgazdaság eredményeként egyre több lett az értékesíthető, pénzért árusított termény. (A fejlettebb szót azért tettem idézőjelbe, mert az eszközök és eljárások színvonala nem a mai értelemben volt fejlett). Az árufelesleget igyekeztek sűrűbben lakott településeken, vagyis városokban eladni a kereskedők, a városok pedig ott épültek, gazdagodtak leggyorsabban, ahol könnyebb volt a szállítás. Például a folyók mentén, hisz az áru javát teherhajók vitték a kikötőkbe.
A kereskedők és az eszközöket készítő iparosok nem voltak sem nemesek, sem jobbágyok, márpedig a feudális társadalom leginkább erre a két rendre tagolódott. Az egyre nagyobb számú és befolyásosabb kereskedők meg kézművesek – a polgárok! – hamar felismerték, hogy mielőbb érdekvédő szervezetekbe kell tömörülniük. Többféle jog megillette ugyan őket, a tulajdonukkal kötöttség nélkül rendelkeztek, értékeiket szabadon adhatták-vehették, sőt, önállóan szedhettek adót – összefogással azonban megsokszorozták erejüket. Már a középkori mesteremberek létrehoztak szakmánként céheket. A kereskedők céhei őrködtek a személyes biztonság és az áruk zavartalan szállítása felett. A céhek szabályozták a piacokat, elosztották a munkákat, így gondoskodtak a céhbeli iparosok megélhetéséről. De nemcsak az áruk előállítóinak érdekeit képviselték, hanem a vásárlókét is, hiszen ügyeltek a termékek minőségére. A céh fontos feladata volt, hogy megakadályozza a kontárkodást. A viselhetetlen csizma és a foszló kötél szégyenbe hozta volna a céhet, a hozzáértő, gondos munka azonban emelte a rangját.
A városokat a tehetősebb polgárok vezették. Nagy vagyont pedig távolsági kereskedéssel lehetett szerezni. A fallal körülvett városkák ugyanakkor nem tudtak terjeszkedni, „bezártságuk“ gátolta is a fejlődésüket. Általában a főtéren volt a városháza meg a templom, körben a gazdagok házai, és kicsivel arrébb, a szegények lakta sikátorokban mocsok és bűz uralkodott. Még nem csatornáztak. A polgároknak is lehetett földtulajdona, és többnyire az alkalmi munkákból élő városi szegényekkel műveltették. Sokan jártak napszámba a városfalakon túli földekre.
Már a középkori polgárok szabadon választottak bírót és plébánost. Megesett, hogy királyoknál is mesésebb vagyonuk volt, de a főnemesekhez képest mégis csak polgárnak számítottak. A nemesi kiváltságok, a kutyabőr (a nemesi okiratok tréfás neve, mert ezekhez állatbőrt használtak) a társadalmi ranglistában előbbre való volt a vagyonnál is. Azok a regények és drámák, amelyekben a herceg beleszeret egy jómódú polgár lányába – vagy fordítva: a grófkisasszony feleségül menne a polgárfiúhoz –, de a házasságot megakadályozza a nemesi család, keserves, nagyon is valóságos tapasztalatokról szólnak. A nemesi cím örökletes volt, a vagyon alapján szerzett polgárjogot azonban nem lehetett örökölni, sőt, ha tönkrement vagy elszegényedett valaki, elvesztette „polgárságát“.
Érthető, hogy azok a városok – és országok – fejlődtek leggyorsabban, amelyeknek tengeri
kikötőik voltak. Európában az itáliai Genova (ejtsd: dzsenova) és Velence, a flandriai vagy a baltikumbeli kereskedelmi központok. A Baltikum területén jöttek létre az első Hanza-városok, és a 13. századtól Észak-Európában (a mai Németország, Hollandia, Belgium, Svédország, Norvégia, Lettország, Észtország stb. területén) a Hanza-szövetség meghatározta a gazdasági életet, és vele együtt a politikát.
(A folytatás a téli számban olvasható)
|