bla

A Virágénekek Virágvasárnap Hangvirágok, és így köszöntik A megszabadulás ünnepét: Hej, tulipán, tulipán, nem kell Tulipánháború. Faust meg A lebegtető készülékkel, ami A japán császár ajándéka és A rókadémonokat is megmutatja, Az Állatöv titkait kutatja, és azt ajánlja: Ismerd meg magad! A Kaland bölcsőtől bölcsőig tart …avagy mámorító a közjóért tenni, s ha a Szójátszótéren kizöldül a Szó-fa és megpendül a Léghárfa, eljő A bolondok hava is. Akkor aztán (Só ami só) felüthetjük a Szitakötőszótárat, hogy folytassuk a Csigamesét meg a Volt egyszer egy szitakötő történetét, és együtt nézzük Ziffer Sándor képeit!

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép

Kámán Balázs

Ismerd meg magad!

Az anatómia története telis-tele van izgalmas és félelmetes fordulattal. Talán nincs is még tudomány, aminek fejlődését bűnügyek sorozata és általános viszolygás kísérte. Ősi és a mai napig érzékelhető ellentmondások lendítették, meg akadályozták az emberi test megismerését. Mert szinte mindenkit érdekel, hogyan működnek szerveink, egyáltalán: mi van bennünk – ugyanakkor a test feltárásától legtöbben visszarettennek. Mosolygunk a bájos és okos másfél éves gyerekre, amikor magabiztosan mutatja, hol a lába, a hasa vagy a szája, de pár esztendővel később felemás érzelmeink támadnak, ha rajtakapjuk, hogy kíváncsian szétszedi a babáját. Mozdulatait kíméletlennek, sőt, rongálónak látjuk és igazi rosszaságra gyanakszunk.


Az anatómia görög szó (magyarul: bonctan), eredeti jelentése: „felvágni“ – vagyis pontosan azt jelenti, ami az ókori görögök, s voltaképpen minden nép számára szigorúan tilos volt. A sebész persze másképpen „vág“, mint az anatómus (a mai gyakorlatban nem orvos, hanem boncmester végzi a feltárást). A has, a mellkas vagy az agy műtéte már nagyon komoly anatómiai tudást feltételez. Ezt a tudást pedig csakis boncolással, a holttestek feltárásával lehet megszerezni. Az elhunytak testének „megsértése“, a halott csonkolása azonban gyalázatos tettnek és szörnyű kegyetlen büntetésnek minősült.

 

Az ókor különböző társadalmaiban – a görögöknél éppúgy, mint Kínában – nagyon hasonlóan érvényesültek a végtisztességgel kapcsolatos törvények. Talán mindenütt féltek és irtóztak a halott testtől, így vallási parancsokat alkottak, amelyek szabályoztak, de éppen törvényi erejükkel fel is erősítették az addigi ösztönös félelmet. Az emberi hulla boncolása tehát tilos volt – noha az időszámítás előtt háromezer évvel Egyiptomban a legelőkelőbbeket haláluk után mumifikálták, hogy testük alkalmas legyen az öröklétre. A múmiakészítéshez is kellett valamelyes anatómiai tudás. A konzerválók tudták, hogy leggyorsabban a belső részek bomlanak, ezért a balzsamozást az agy és a hasüregben található szervek eltávolításával kezdték. A szívet, májat, gyomrot külön-külön tartósították, és erre szolgáló edényben a holttest mellé temették. De hát ez is boncolással járt!

 

Az időszámítás előtti hatodik században a krotóni Alkmaión (ejtsd: alkmajon) állatokat boncolt – gyakorta élve!, ezt nevezzük viviszekciónak –, s megfigyeléseit érvényesnek gondolta az emberre is. Kecske boncolásakor felismerte például, hogy a látóideg az agyba vezet, és helyesen úgy vélte: az érzékelés és gondolkodás központja az agy. Ő írta le a középfülüreget az orral és torokkal összekötő Eustach-féle (ejtsd: eusztah) kürtöt is. De micsoda következtetésekbe tévedt! Azt állította, hogy a kecskék a fülükön keresztül lélegeznek. Tapasztalta, hogy vannak „vért vezető erek“, de jócskán melléfogott feltételezésével, hogy akkor merülünk álomba, mikor a vér nyugalomban van ereinkben, ám ha megindul, mi is éberek leszünk.

 

Sokáig – hosszú-hosszú évszázadokon át – főként az engedélyezett állatboncolás során dolgozták ki az anatómiát. Kecskén kívül disznót és kutyát is boncoltak – az állatok belső szerveiből jósoltak is –, de ezek a megfigyelések nem pótolhatták az ember-anatómia tanulmányozását. Hippokratész, a modern szemléletű orvostudomány megalapozója sem végzett soha boncolást – el is ítélte –, de ez nem használt tudományának. Az anatómia csakugyan minden orvosi tudás alapja. Hippokratész nagyszerű tanításának lényege, hogy az ember és környezete szorosan összefügg, ahogyan az egyes testrészek is – ez az ökologikus nézetma is korszerű és példamutató, de a hippokratészi iratokból kiolvasható orvosi gyakorlat, az ismeretek hiánya miatt, kezdetlegesnek tűnik.

 

Időszámítás előtt 300 körül élt Alexandriában Hérophilosz (ejtsd: hérofilosz), akinek tudományos feljegyzései ugyan nem maradtak ránk, de rémisztő „kutatásainak“ híre igen. Ő már embereket boncolt – foglyokat és halálra ítélteket. Az elszánt és fáradhatatlan, nagy tudású ember, aki orvosokat tanított, állítólag hatszáz foglyot élve boncolt fel...

 

De erről – s még egyéb hajmeresztő tudománytörténeti esetekről – majd a következő Szitakötő-számban mesélek.


 

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek