A görög mitológia, aztán meg a Biblia szereplőiről olvasva méltán kérdezheted: mítoszok csak az ókorban születtek? Nem, dehogy. Vannak újabb keletűek is – Johann Faust (ejtsd: fauszt) sokféle változatban elterjedt története például a 16. században formálódott, és napjainkig óriási a hatása, főként az európai kultúrában. De ne hidd, hogy csak az irodalom vagy a zene gazdagodott vele. Faust alakja, rejtélyes sorsa évszázadok óta izgatja a tudósokat, nyugtalan, ellentmondásos szelleme és jellegzetes kérdései szinte mindenkit meggondolkodtatnak. Furcsa módon még olyanok is emlegetik, akik alig tudják, van-e a mítosznak valóságalapja. Vagy ebben semmi furcsa nincs?

A mítosz közösségek alkotása. Senki sem teremthet egyedül mítoszt. Maga a görög müthosz szó elmondást, elbeszélést jelent. Amikor egy közösség tagjai – egy törzs, egy városállam lakói vagy egész földrésznyi népesség – olyasmit tapasztaltak, amit nem egészen értettek, és ezért féltek a titokzatos jelenségtől, magyarázó meséket költöttek. A szájról szájra szálló történetekben a csillagászati és földtani tüneményeknek is emberi tulajdonságaik lettek. A „magyarázók“ ugyanis a saját rettegésüket, képzelgésüket és vágyukat vetítették az elmondottakba. Egy-egy mítoszból így rengeteget megtudhatunk a mítoszt létrehozó közösségekről.

A kora újkori Johann Faust már életében legendás volt – kortársai úgy tartották: az ördöggel cimborál, sőt, ő maga is sátánfajzat. Csodálták és üldözték, Európa-szerte nagy indulatokat keltett. Talán rendkívüli tudású, kíváncsi és bátor szellemű ember volt, talán vakmerő szélhámos – vagy ez is, az is egyszerre –,de kétségtelen: nem akadtak követői. A Faust-mítosz jellemzően egyetlen személyiségről szól.

Vélhetően a 15. század vége felé született egy német faluban, a nagy hírű heidelbergi egyetemen szerzett diplomát. Természettudományokat tanult, s ez elegendő ok volt a gyanúra: akkoriban a legtöbben úgy hitték, a természet titkaiba hatoló tudósokat az ördög segíti. Persze akadtak, akik megvásárolták volna az ördöggel szövetkezők ismereteit. Fausttól magas rangú urak kértek – jó pénzért – jövendöléseket. A bambergi hercegérsek vele készíttette el a horoszkópját, s noha a szolgáltatást csakmegfizette, de nem adományozott semmiféle címet Faustnak, hősünk eztán mégis „udvari asztrológus“-ként hirdette magát. Szellemidézéssel és aranycsinálással is kísérletezett. Bűvésznek mondták. Neves, népszerű mutatványos volt, de több városból kitiltották.

1540-ben egy éjszaka a württembergi Oroszlán fogadót iszonyú lárma verte fel. Dulakodás, kiáltozás, bútorok zuhanása és törése hallatszott, s amikor az elcsendesedést követően a tulajdonos bemerészkedett Faust szobájába, a romok között a mágus megcsonkított holttestét találta. A város lakói nyomban tudni vélték, hogy pontosan huszonnégy évvel korábban Faust üzletet kötött az ördöggel (akadt, aki még aprólékosabb részlettel szolgált: ezek szerint az ördögöt Mefisztofelésznek hívják, és Faust sógora). Megállapodásuk értelmében a kutakodó, világi örömökre sóvárgó Faust gátlástalanul élvezheti az életet, ám ideje leteltével lelkét kell adnia cserébe.

1587-ben jelent meg a későbbi Faust-művek forrása, egy úgynevezett népkönyv.A sokféle mendemondát összehordó, bárgyú és izgalmas részletekkel teli ponyvaarról tanúskodik, hogy a mítosz már megszületett – s arról is, hogy elemei éppúgy alkalmasak az igénytelen, borzalmakkal ijesztgető tömegszórakoztatásra, mint a komoly bölcselkedésre.

Nézzük csak a könyv kiadási évét! Három esztendővel később Frankfurtba utazott az olasz tudós, Giordano Bruno (ejtsd: dzsordánó brúnó), mert ott talált vállalkozót két műve megjelentetéséhez. A zseniális és valljuk be, nagyon kellemetlen természetű, kötözködő filozófus utazása során ismerkedett meg egy főúrral, aki rajongva hívta padovai otthonába. Nem érdek nélkül. El akarta sajátítani a gyakorlati mágiát. S minthogy ez nem sikerült, feljelentette az inkvizíciónál Brunót. Hét évig tartott Rómában a híres per, s 1600 elején máglyára ítélték és kivégezték a filozófus-természettudóst. A modern tudomány mártírja lett, és története összekapcsolódott a Faust-sorssal.

A mítosz legfontosabb mozzanata, hogy az ismeretekre szomjas, már tapasztalt Faust nem tudja, mit kezdjen az életével. Miért tanult, kutatott oly sokat?! Töprengését az ördög (Mefiszto vagy Mefisztofelész) zavarja meg. Nyílt ajánlatot tesz a laboratóriumába zárkózott embernek: megígéri, hogy beavatja az e világi örömökbe, de két tucat esztendő után pokolba viszi a lelkét. És Faust egyezséget köt.

Némely változatban nem élvezetekkel, szerelemmel, mulatozással csábítja az ördög, hanem még több tudással. Meg hogy nagy tetteket hajthat végre, és általa jobb lehet a világ.

A fausti elszántság eszménye, az elkárhozástól sem visszariadó szenvedélyfellelhető a híres felfedezők, a forradalmárok, a nagy újítók történeteiben. Még a boldogságkeresők fohászaiban is. Vörösmarty Mihály Csongor és Tündecímű mesejátékának nyitójelenetében így szólal meg az „ifjú hős“:

Minden országot bejártam,

Minden messze tartományt,

S aki álmaimban él,

A dicsőt, az égi szépet

Semmi földön nem találtam,

Most mint elkapott levél,

Kit süvöltve hord a szél,

Nyugtalan vagyok magamban.

Örömemben, bánatomban,

S lelkem vágy szárnyára kél.