Mezítláb ne menj

a jégre,

azt mondom,

kesztyűbe csak akkor dudálj,

ha nagyon,

de nagyon muszáj,

akkor se –

Itt van, most van vége,

kezdete az évnek,

a csízió

kezedben töretlen dió,

még akármi megtörténhet.

Estére talán megered

a hó.

Reggelre megjött a hó, kivártuk,

most már

ráérünk, most van pár

szabad

másodpercünk,

ha akarod, most megmondom

az indítékot és végeredményt,

hogyan és mit kell

csinálni.

A fehér hólepel semmit

se leplez el,

tiszta és világos az egész,

a csízió

nem varázsszó,

bűvészpálca, ördöglakat,

azt ajánlja,

tedd meg magad,

rajtad áll!

Rajtad áll,

poros tappancsával,

lenyom

a trampli unalom?

Ne hagyd ott álldigálni,

ripakodj rá,

te ripacs, fölfútt senki, semmi, akármi,

nem hiszem el,

hogy én ne tudnám megcsinálni;

lehet tótágast is állni,

újra s újra

elkezdeni, kitáncolni, átvizsgálni,

ni, mennyi „ni”!

A csízió azt mondja, jó,

nesze, itt egy fényes golyó,

próbáld ki: hogy gurul?