Volt egyszer egy ösvény A méhkirálynő birodalmában, ott látta A nyár kisinasa A Nagy Bicajtúra kirándulóit suhanni Két keréken. Amikor megkérdezték tőle: Jó úton járunk? – ezt válaszolta: Ha a Vakáció =Expedíció, ha A négy évszakon át a Rókával együtt haladva a Szellemvasút és A dal szárnya vezet, akkor: Süss fel, nap! – vagyis, igen. Ez áll a Szitakötő szótár és a Régi históriák lapjain, ezt láthatjuk Anna Margit képeit nézegetve, ezzel játszik az Ősnyelvtan szerint a Szójátszótéren Széltoló. Közben hallani, hogy tart a Szúnyog-koncert, és az egyik mese Máriáról, a másik a Sárkánybőrről, a harmadik A föld köldökéről szól, a negyedikben meg azt olvassuk: És akkor… nekirontott a szélmalmoknak. Ki volt az?
   |
Keltsd életre! Képzeld el, hogy varázslatos múzeumban jársz, ahol a kiállított tárgyak egyetlen érintésedre megelevenednek és elmesélik történetüket. Akár hiszed, akár nem, ilyesmi nemcsak a mesében lehetséges: akár te is életre kelthetsz egy múzeumi emléket. Csupán annyit kell tenned, hogy az itt látható három tárgy közül kiválasztasz egyet, és alaposabban megismered – meglátod, minél többet tudsz róla, a műtárgy annál szívesebben meséli el a történetét!
Bármilyen szempontot vizsgálhatsz: hogy ki készítette kinek és miért éppen ilyen anyagokból, mire használták, mikor keletkezett, mit tudunk egy-egy részletéről, az ábrázolt alakokról, motívumokról, például megjelennek-e mai történetekben, mesékben. Írhatsz, rajzolhatsz, ragaszthatsz, vághatsz, filmezhetsz, építhetsz, kutathatsz kedvedre, sőt, kérheted a családod, barátaid segítségét is. A három műtárgy fényképét, a részletes leírást és további segítő ötleteket a Szitakötő honlapján találod. Az eredeti tárgyakat láthatod is a Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország története az államalapítástól 1990-ig című kiállításában. A megelevenedésre váró tárgyakról még többet megtudhatsz a www.kolyokmuzeum.hu honlapról.
A pályázatokat 2010. szeptember 30-ig várjuk elektronikus vagy postai úton a szerkesztőség címére. A legötletesebb és legszebb pályaművek beküldőit a Magyar Nemzeti Múzeum jutalmazza meg.
Ezek a múzeumi tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában alig várják, hogy életre keljenek… Segíts rajtuk! Lehet rajz, vers, mese vagy kalandos történet, LEGO-építmény, egy elképzelt kalandtúra útvonala, netán színpadi előadás, zenemű vagy dal, amely megeleveníti a kiválasztott tárgyat. Készíthetsz képregényt, (rajz)filmet vagy honlapot. A tárgyakhoz kapcsolt fogalombokrok segítenek, hogy fantáziád szárnyra kapjon.
Kentaurt ábrázoló víztartó edény (aquamanile), 13. sz., Hernádszentandrás Hangos muzsikaszóval érkezik Akhilleusz és Kheirón. De ki kit visz?
A Magyar Nemzeti Múzeum legszebb középkori víztartó edénye (aquamaniléje) doboló kentaurt ábrázol. A derékig ember alakú kentaur finoman megmunkált, klasszikus szépségű arcát füle mögé fésült, vállára omló haj keretezi. Mélyített szemét egykor talán berakás díszítette, felkunkorodó bajszot és szakállat visel. Kezében a melle előtt dobot tart, hátán fuvolázó emberalak áll. Ruháját vésett, ferde párhuzamos vonalak jelölik, lótestét rácsmintával kitöltött körök és rombusz alakban elrendezett pontcsoportok díszítik, mely az almáspej lószínnek az iszlám művészetből átvett, nyugaton is általánosan elterjedt ábrázolása. Sárkányfejjel díszített kiöntőcsöve a dobján keresztül a melléből ágazik ki, beöntő nyílása a feje tetején van.
A 13. század elején készített kentauros víztartó edény készítési helyének meghatározásában sok a bizonytalanság. A kutatók Maas-vidéki, hildesheimi és hazai ötvösműhelyről is beszélnek.
A kentaur aránylag ritkán fordul elő a középkori ábrázolásokon. Leginkább a brutális erő és a bosszúállás megszemélyesítőjének, démonnak tartották. Máskor az ember kettős természetét, a jót és a rosszat testesíti meg, mint az emberfejű, madártestű szirének is. A mi nyugodt arcú, harmóniát sugárzó kentaurunk a klasszikus mitológia alakját, Kheiront idézi, amint zenére oktatja tanítványát, Akhilleuszt.
Tulajdonosa is bizonyára világi célra használta, mulatságok, lakomák vendégei moshatták kezüket a kentauros edényből csurgatott vízzel. Az ábrázolt hangszereket – a dobot és a fuvolát – az Árpád-korban is gyakran használták. Egy lengyel krónika tanúsága szerint I. István király és Miesko lengyel fejedelem szövetségkötésük után „húros hangszereknek, énekeknek, doboknak, karénekeknek, hegedűknek és sípoknak hangjára” mulatoztak.
Bár a kereszténység felvétele és térhódítása a zenei kultúrában is gyökeres változást hozott, vélhetően a gregorián liturgikus, templomi zene mellett gazdag világi és népzenei élet lehetett. Gellért püspök leírásából ismerjük a magyar szolgálólány Symphonia Hungarorumnak nevezett dalát, és Anonymus krónikájában is olvashatunk a nép körében és a királyi udvarban működő énekmondókról. De tudunk külföldről idelátogató trubadúrokról is, így az 1200-as évek legelején, Imre király feleségével, Aragóniai Konstanciával érkező provanszi Peire Vidalról.
A figurális (oroszlán, sárkány, griff vagy más madár formájú) vízöntő edényeket a középkorban eredetileg – mindig párban – egyházi szertartásokon használták, ebből öntötték a vizet kézmosáskor a pap kezére. A világi tárgyú edények (páncélos lovas, kentaur, hangszeren játszó trubadúr) jelzik, hogy korán elterjedt világi használatuk is, a lakomákon történő kézmosásnál.
Mikor a bronz víztartó edényt 1860-ban az Abaúj megyei Szent András (ma Hernádszentandrás, Borsod–Abaúj–Zemplén megye) község határában megtalálták, hamarosan híressé vált a környéken: a népnyelv csak „aranycsikó”-nak nevezte, mert ahogy ledörzsölték nemes zöld patináját, előbukkant ragyogó sárgaréz anyaga. (A bronz a sárgaréz és az ón ötvözete.)
E kentauros aquamanile-nek muzeológiai, műtárgy-kereskedelmi érdekessége is van: Bár a Magyar Nemzeti Múzeum már néhány héttel előkerülése után megvásárolta a bronz edényt, a hamisítók – úgy tűnik – mégis megtalálták a módját, hogy másolatot készíthessenek róla (igaz, könnyen felfedezhető eltérésekkel), s ezt a másolatot 1903-ban egy kölni árverésen az eredeti darab vételárának húszszorosáért adták el.
Fogalombokor: Görög mitológia, kentaur, Akhilleusz, irodalmi vonatkozások, zene és tánc a görög istenkultuszokban, a víz egyházi használata, királyi udvar, lakoma, ivóvíz, a középkori Magyarország, bronzöntés, bányászat, kovácsok.
Példák téma és műfaj kapcsolatára:
Lovagi csatát ábrázoló fegyveröv csatja, 13. század, Kígyóspuszta
Mivel ruházta fel ez az övcsat viselőjét? Bátorsággal, hősiességgel, lovagi erényekkel? Vagy az időutazásban segíti a kalandort a varázsöv?
Főúri öltözet dísze volt a Kígyóspusztán (ma: Kiskunmajsa-Kígyóspuszta, Bács-Kiskun megye) 1816-ban talált, de csak 1831-ben, hatósági közvetítéssel múzeumba került övcsat és a hozzá tartozó négy övveret. A kígyóspusztai övcsatként ismert lelet-együttes téglalap alakú szíjtartó lemeze kettős aranylemezből készült. Felső részén lovagi csatajelenet látható: hadi zászlóval vágtató, kezükben egyenes pengéjű és egyenes keresztvasú kardot markoló, csuklyás, hosszú ujjú, s térdig érő pikkelypáncélba öltözött, csöbör-sisakos lovagok csapnak össze. A 13. század második felének hitelesen ábrázolt hadi öltözete és fegyverei jelennek meg rajta. A csatot nem sokkal készítése után megkurtították, így a jelenet jobb széle kissé megrövidült. A dupla-lemez bal oldalához ovális alakú csatkeret kapcsolódik.
Az övhöz négy kerek aranygomb is tartozik, melyeken majuszkulákkal (gótikus nagybetűkkel) írt szentekhez fohászkodó latin körirat olvasható:
S(ancte) BARTHOLOME ORA PRO M(e) = Szent Bertalan, imádkozz értem! S(ancta) IACOBE ORA PRO ME = Szent Jakab, imádkozz értem! S(ancta) STEPHANE ORA PROME = Szent István, imádkozz értem! S(ancta) MARGARETA ORA PRO ME = Szent Margit, imádkozz értem! A feliratos gombok – a betűtípus alapján – valószínűleg az övcsat javításakor, a 14. század elején készültek.
A finom, mesteri megmunkálás, az ábrázolt jelenet kompozíciója alapján – mely egyes kutatók szerint francia miniatúrák stílusát idézi – a készítő franciás ízlésű észak-itáliai mester lehetett, aki művét talán királyi megrendelésre készítette.
Felső része és a négy aranygomb niellóval díszített. A niellozás az ötvösök egyik díszítő technikája: a fa intarzia készítéséhez hasonlóan az ezüst- vagy aranylap felületére bevésik a mintát, majd a mélyedéseket fekete színű képlékeny masszával töltik ki (amalgámmal). Felhevítik, s miután kihűlt, a felületet lecsiszolják. Így alakították ki az övcsat csillogó aranyfelületén is az igen dekoratív fekete színnel mintázott csataképet.
Fogalombokor: Lovag, vadászat, roham, ló és lovas, lovaglás és helyváltoztatás, utazás, zászlók és címerek, fegyverek és hadászat, Közel-Kelet és a keresztesek, fehérvári johanniták, Krisztus katonái, zarándokok, ereklyék.
II. Rákóczi Ferenc száműzetésében faragott karosszéke, Rodosto, Törökország
Fúrás-faragás, szöszmötölés halk neszei szűrődnek ki II. Rákóczi Ferenc rodostói szobájából. Mi bontakozhat ki a falécekből?
A karosszék magassága 121 cm, szélessége 78,5 cm, mélysége: 45 cm, valamikor 1720-1735 között készült.
II. Rákóczi Ferenc nevét hallva legtöbbünk arra gondol, hogy nagyformátumú államférfi, hadvezér, „bujdosó fejedelem”, bölcs diplomata és művelt író volt. Kevésbé ismert, hogy tehetsége volt a fafaragáshoz is. Az ő munkája ez a karosszék is, amely a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításában két, szintén a fejedelem által faragott gyertyatartó társaságában tekinthető meg. A fejedelem önként vállalt száműzetésében, Rodostóban tanulta ki az asztalosmesterség és fafaragás tudományát. A törökországi emigrációban töltött évek (1720–1735) alatt az élénk diplomáciai és baráti levelezés mellett kapcsolatban volt a többi törökországi magyar bujdosóval. Sokat foglalkozott vallási kérdésekkel és írással, de rendszeresen szakított időt a fúrásra, faragásra is. Az ő keze munkáját dicséri többek között a rodostói ház ebédlőjének faragott díszítése is, amelynek eredetijét – furcsa módon – ma Kassán, a törökországi eredeti másolataként felépített házban láthatja az érdeklődő közönség.
A fejedelem szorgos munkálkodásáról még Mikes Kelemen is megemlékezett Törökországi leveleiben: „…ebédig az olvasásban és az írásban tölté az időt, ebéd után pedig, aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember, vagy fúr, vagy farag, vagy az esztergában dolgozik, és az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát, és úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét”.
A karosszéket, melyet fehér alapon kék, rózsaszín és zöld festés borít, hársfából faragta Rákóczi. Erősen ívelt alacsony lába és trapéz alakú, bőrrel bevont ülőlapja van. Elülső frontját és egyenesen felnyúló háttámláját dús, virágos és leveles faragás díszíti, támlájának tetején szintén faragott virág- és gyümölcskötegek láthatók, oldalán szőlőfürtök csüngenek.
A szék eredetileg a rodostói házi kápolnában állt. Az épület a magyar kolónia többi házával együtt a 19. század végére meglehetősen elhanyagolt állapotba került. 1906-ban a fejedelem és társai hamvait ünnepélyesen hazaszállították Magyarországra, és újratemették. A rodostói Rákóczi-ház még ép belső díszítéseit a karosszékkel együtt Thaly Kálmán közreműködésével Kassára (ma: Kosice, Szlovákia) költöztették, ahol a rodostói ebédlőház mintájára berendeztek egy „Rodostói Házat”. A karosszék végül innen került a Magyar Nemzeti Múzeumba.
A rodostói ebédlőházat először 1932-ben újította fel a magyar állam, 1933-ban megnyitották a nagyközönség előtt. 1968-ban avatták fel a Nemzeti Múzeum tervei alapján készült kiállítást. Az épületet felújították 1982-ben, majd 2007-ben is. 2010-ben maga a kiállítás is megújult. Idén február óta már korszerűsített kiállításon, többnyelvű tárlatvezető rendszer segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók II. Rákóczi Ferenc családjának történetével, valamint az erdélyi magyar fejedelem és az emigrációban élő magyarok életével.
Fogalombokor: Emigráció, visszatérés, szervezkedés, titok, sub rosa, összeesküvés, török-magyar barátság és távolságtartó kapcsolatok szoros együttéléssel, Mikes Kelemen.
|