Csontváry nevét hallhattad, olvashattad már, éppúgy, mint Bartók Béláét vagy Ady Endréét: ismerősen csengenek. A 20. század nagy magyar művészei ők: egy festő, egy zeneszerző, egy költő. Sajnos, többen ismerik a nevüket, hírüket, mint a műveiket – de remélem, te nem elégszel meg ennyivel, és kíváncsi vagy, miért nagy a nagy, például festőnk, akinek teljes neve Csontváry Kosztka Tivadar. Itt látod önarcképének részletét, amit több mint száz évvel ezelőtt, 1894 és 1896 között készített. Ekkor már elmúlt negyvenéves. Münchenben tanult festeni. Kicsit szigorúan néz, ugye? Arca feszült, figyelmes. A szemét kerekíti, de nem rád néz! Saját vonásait szemléli, tükör előtt ül. Ilyennek látja önmagát.

Minden festő másképpen látja és festi meg a világot. Még a  fényképészek is más és más képet készítenek ugyanarról a tárgyról. Hát még a festők, akik a véleményüket, érzéseiket és gondolataikat szabadabban érzékeltetik. Manapság sok olyan festményt láthatsz, amelyiken nem ismered fel a való világ egy-egy darabját, nem mondhatod meg, hogy lovat vagy virágot ábrázol. Csontváry nem ilyeneket festett, de a fényképezőgép képeitől is messze vannak művei. Gyermekkora óta különös érzékenységgel figyelte a természetet. Gyógyszerészetet tanult, egy ideig kereskedelemmel is foglalkozott. Huszonegy éves korában a Magas-Tátrában vállalt munkát, és gyönyörködött a tájban. „Hajnalban – írja önéletrajzában – nap nap után a lángoló Kárpátokat figyelem…“ Egyik délután ismeretlen, senkitől sem származó hangot hallott, amely ezt mondta neki: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője.“

Ha végiglapozol egy Csontváry-albumot – a könyvtárban megtalálod!– , sok különös, régies, mesés alakot, tájat láthatsz. Erős, izzó színeket, furcsa fényeket, a hold és a villany világosságában ragyogó fákat, mint ezen a kis részleten is. Keresd meg a hozzá tartozó teljes képet, aztán a fenti lovasokkal – egy másik kép részlete – sétalovagolj át a következő oldalra!

Hídon átvonuló társaság

Ha alaposan megnézted a festményt, és megtetszett neked, gondolkodjunk róla, idézzük fel egy-egy részletét. Különös kép. A festő soha nem állította ki, nem említi írásaiban sem. Feltehetőleg 1903-ban készült, 60x72 centiméteres. Tíz felnőtt és egy pólyás baba – ennyi a társaság. Nem kirándulók, nem menekülők. Egy mese, egy álomkép alakjai.

A társaság csoportokra tagolható. Balról jobbra haladva először a két díszes ruhájú férfi lovast látjuk. Kalapjukon egy-egy piros toll lengedez. Talán barátok. Vagy vetélytársak? Mindkettőnek tetszik a fehér lovon ülő, kék ruhás hölgy? Ők hárman szorosabban tartoznak egymáshoz, és külön meséjük van a mesében? Elképzelhető. Ha pedig Csontváry minden munkáját egy óriási álom képeiként gondolod el, ezeket a sétalovaglókat másutt is felbukkanni látod. Hol?

A híd közepén áll egy kis család. Apa, anya és az anya karjában a pólyás. Talán hozzájuk tartozik a fekete ruhás férfi is a teherhordó állattal, aki éppen elmenni látszik.

A harmadik csoport tagjai egy száraz, fenyegetően kopár fa tövében üldögélnek. Igaz, a köpenyébe burkolózó sötét alak hátat fordít nekik, magába zárkózik. Valami rosszat forral talán. Egy álomban minden megtörténhet, ezért minden bizonytalan. Csak a kép biztos, és hogy késő délután van. A lemenő naptól megvilágított sárgás ég és a kékbe hanyatló hegy előtt vörös fa pompázik. Kicsit sötét az egész kép középső tere, jön az este – fűben, fában, folyóban és dombvonulatban ott van már.

Te hogyan folytatnád ezt a mesét? Kik ezek? Mi a nevük? Honnan jönnek és hova mennek? Keress még Csontváry művei között hidat ábrázoló festményt! Írd meg, mi jutott eszedbe a képről!