A szitakötők illékonyak, ha nem is úgy, mint valami gáz, fénytünet vagy illat. Eminnen eltűnnek ugyan, de egy pillanat múlva arrébb látjuk, amint szitálva, csillogva, egy helyben lebegnek, vagy egy nádszál csúcsán megpihenve billegtetik szárnyukat. Szitakötőt nehéz életben közelről megfigyelni. Nehéz, mert jól lát, óvatos és élénk. Időben elmenekül előlünk, még akkor is, ha eszünk ágában sem volt bántani. Aki valaha talált frissen elpusztult szitakötőt, vagy látta filmen, tévében, gyűjteményben, talán ma is emlékszik, milyen különös állat.

Szépséges színek

A szitakötők rovarok. A rovarokat senki nem szokta különösebben megfigyelni. A lepkékről persze tudjuk, hogy szépek, tarkák, feltűnő, élénk színeik vannak, de a többi… Nos hát, némelyik szitakötő színpompás. Ha csak a házunk táján nézünk széjjel – Magyarországon vagy Közép-Európában –, akkor is találunk olyat, amelyiknek ragyogó teste fémes zöldeskék, szárnya is fémes-kékesen csillog. Egy másiknak a szárnya szinte átlátszó, csak a tövén látható leheletnyi zöld csík. Van hamvaskék testű – olyan, mint a legszebb besztercei szilva –, s a fején kék és fekete foltok váltakoznak. Amannak meg: piros a szeme! Az alföldi szitakötőnek (amely nevét meghazudtolva nemcsak az Alföldön él, hanem mindenfelé hazánkban) legalábbis a potroha élénksárga, az idős hímeké élénkvörös. Sosem felejtem el, amikor életemben először megláttam Ágasegyházán egy mocsárban. Mintha égő pálcika világított volna a délutáni napsütésben, ahogy odébb-odébb szökellt, kerülgetett. Megigézett a látvány. Alig vártam már, hogy hazaérjek és valamelyik okos könyvben megnézzem, mit is láttam a mocsár vize fölött vadászgatni. Megtaláltam az egyik könyvben a gyönyörű állatot, onnan tudom, hogy alföldi szitakötőnek hívják. Ott állt a latin neve is: Sympetrum sanguineum. A sanguineum vérvöröset jelent, a latin név tehát nem elterjedésére, hanem színére utal.

 A trópusi rovarok között köztudomásúlag vannak nagyobbak, tarkábbak, különösebbek, mint a hazaiak. Találhatnál akkora szitakötőt is, hogy bőven lelógna egymás mellé fektetett tenyeredről, de színesebbet ott sem lelnél.

Szemek százai

Itt láthatod, mekkora a szitakötő szeme. Figyeld csak meg: sok száz szemből áll össze. Egyetlen sorban is vagy 30-40 látszik! Ezek az összetett szemek a feje két oldalán vannak, és akkorák, hogy felül láthatólag összeérnek. A szitakötő nem mozgatja a szemét (ahogyan te vagy én), hanem minden egyes kis szemével lát. A két hatalmas, félgömbszerű, összetett szemben elhelyezkedő szemek közt van, amelyik előre is néz, van, amelyik felfelé, lefelé, vagy hátra, tehát e sokféle irányú szemmel az  állat egyszerre mindenfelé lát. A szitakötők feje igen mozgékony, könnyedén forgatják bármilyen irányban – ez is segíti látásukat.

De mire kell ez a sok szem? A négyfoltos légivadászneve elárulja, mire. A szitakötők a levegőben repülve vadásznak kisebb rovarokra, megfogják és megeszik őket. (Ehhez az életmódhoz igen jó szem szükséges. Hiszen a sasnak is „sasszeme“ van!)

Még valamit! Majd elfelejtettem! A szitakötők feje tetején van ráadásként még három, úgynevezett pontszem. Úgy tudjuk, ezekkel nem néz, hanem tájékozódik, a nap állása, a fényviszonyok alapján.

Szitáló szárnyak

Az igazi szitakötő csillogó, hajszálvékony, mégis kemény szárnyát nézni, ez az igazi, de a rajzon, fényképen is láthatod, milyen fantasztikus szerkezet. Mintha mérnök tervezte volna az erős, hosszanti ereket és a köztük merevítő harántereket, amelyek együtt kis sejtecskéket alkotnak. A sejteken belül feszül az átlátszó, vékony kitinhártya. Ez a szerkezet könnyű, mégis merev és erős. Bírja a gyors csapkodást, rezgést, amikor a szitakötő repül.

Szorgalmas szülők?

Ezt nemigen mondhatjuk el róluk. A szitakötő nőstények (az anyukák) petéiket víz partjára vagy sekély vízbe rakják le. A továbbiakban nem törődnek utódaikkal, akik magukra hagyatva fejlődnek a víz alatt, falánkul ragadozva, a kisebb állatok kárára. Aztán eljön a nagy nap, amikor a sárgásszürke, fejlett lárva kimászik egy nádszálra, kákára, vagy egy stég lábára, és megtörténik a csoda: a háta felreped, és egy puha lény evickél ki nehézkesen belőle. Pár óra alatt megszárad, kifeszül, kiszínesedik és szárnyra kap, a szemünk gyönyörűségére.

Ha gondosan elolvastad, milyen ez a különös rovar, és a fotókat is megnézegetted, fogj színes papírt, ollót, hurkapálcát, ragasztót, gyurmát, madzagot, és készíts te is szitakötőt. A szárnyát finom ceruzavonásokkal díszített papírból vágd ki, hogy olyan legyen a mintázata, mint a képen. A testét pálcikára csavart fonálból formázhatod, a feje lehet gyurmából, a szeme helyére ragaszthatsz félbevágott babszemet. Engedd szabadon a képzeleted: a te szitakötőd bármilyen színű és méretű lehet. Az osztálytársaiddal többet is készíthettek. Az elkészült művekkel kedvetek szerint díszítsétek fel az osztálytermeteket, fotózzátok le, és a képet küldjétek el a szerkesztőségnek postán vagy elektronikusan.