bla

Az üveghegyen innen, Üvegbe zárt világban, a Tükörmesében, de A márvány házában Volt egyszer egy virág. Szólt ott az Uborka-dal, mert Lóbál volt éppen, a Növények álarcban táncoltak, és egy hang azt kiabálta: Hajrá, digitális bennszülöttek!, Jó… a sírás. A másik hang meg: Lábatlankodj kicsit! A szörnyek birodalmában. A harmadik: Nézzük együtt Czóbel Béla képeit!, Színes a világ! De az Utánozás – majomszokás! vagy Álcázás és ármány – ugye? Csizmarek és a Szitakötő szótár szerint A csalóka látszat felhasználása Rejtőzködés A trójai falóban. S mit mond az Időjáték… Jákóbja? Fúvom az énekem.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
JÓ...
Levendel Júlia

a sírás

Mielőtt megvitatnánk, hogy jó vagy sem, tisztáznunk kell, miféle sírásról is lesz itt szó. Hiszen az újszülött, amikor életében először vesz levegőt, „felsír“, és ettől mindenki boldog: lám, milyen erős a hangja! Aztán még sokáig „sírással“ jelzi, mire van szüksége, vagy épp mire nincs szüksége: például hogy éhes vagy szopás után nem büfizett, esetleg kis szélgörcs bántja – a szülőknek-gondozóknak ezek fontos híradások. És persze felismerhető, megkülönböztethető a másféle, mondjuk, betegséget jelző sírás, amikor orvost kell hívni. Mondhatjuk hát, hogy „jó“ ez a sírás, de pontosabb „hasznos“-nak nevezni.

 

Arra talán emlékszel, hogy óvodáskorodban sírtál, sőt, bömböltél, ha megütötted magad, sírtál, ha egyedül maradtál a sötét szobában vagy ha védőoltást kaptál. Ezek a „sírások“ még nagyon hasonlítanak a csecsemő jelzéseihez. Ám mire nagycsoportba kerültél, egyre többször dicsértek, milyen bátor vagy, mert szorongtál ugyan, hogy fájni fog a lötyögő tejfog kihúzása, kicsit kellemetlen is volt, talán egy könnycsepp meg is jelent a szemed sarkában, mégse hallattál egy „szisz“-t se. Ahogy az ember fejlődik, jobban tud uralkodni magán. Több kifejező eszköze is van: már megbeszélheti, mikor mire számíthat, mennyi ideig tart egy seb kitisztítása vagy átkötése, mennyire rossz az a rossz, amit el kell viselnie. A kamaszok, hát még a felnőttek nagyon ritkán sírnak testi bántalmak miatt.

 

Hanem már az óvodában is előfordult, ugye, hogy nem a kezed, lábad, hasad fájt, nem ilyesmi ríkatott meg, hanem igazi keserűség? És fogadok, azóta egyre gyakrabban küszködsz a könnyeiddel, amikor igazságtalanságot, durvaságot – valami elszomorítót tapasztalsz. Akár veled bántak barátságtalanul, akár egy hozzád közelállóval – és sajnálhatsz egy ismeretlent vagy egy elképzelt embert, például egy regényhőst is annyira, hogy sírva fakadj – miatta. Szerintem a sírás nemcsak azért jó, mert valahogy megkönnyíti a bánat terhét – mintha csakugyan kisírnámagát az ember –, hanem azért, mert együtt érzel valakivel. Erre persze azt kérdezed, hogy ha a saját szomorúságod miatt sírsz – és legtöbbször mégiscsak azért –, akkor ugyan kivel érzel együtt. Hát saját magaddal! Csöppet se szégyelld, hogy részvéttel vagy magad iránt! Miért ne volnál kétségbeesett, mikor csalódtál a legjobb barátodban, miért ne háborítana fel, mikor lekezelően bánnak veled?! Mikor olyan nyomasztónak érzel mindent... nem is tudod pontosan elmondani, mi mindent. Hiszen amit mondhatnál, bugyutaság ahhoz képest, ami és ahogy fáj. Annyira fáj, hogy észre sem veszed: miközben a magad bajával birkózol, alkalmasabb leszel, hogy a többi ember baját is átéld.

 

Különös, hogy a sírás mintha magányossá tenne – még aki mások jelenlétében sír, az is egyedül van a bánatával –, ugyanakkor a sírással eleve közelebb kerülünk a többi emberhez. A valódi sírás, meg a sírásban kifejeződő fájdalom elűzi, megszünteti a közönyt. Láttál már ilyet, ugye? És elszomorodtál, milyen lelketlen lehet valaki? Hogy nem érdekli, mi történik körülötte és vele. Egykedvűen él bele a világba. De az ilyen ember nem is él igazán, csak van.

 

A hamiskodó sírást meg nevezzük inkább könnyhullatásnak! Vigyázz, meg ne tévesszen az eljátszott fájdalom! A „hisztiző“ követelőzéstől az alázatos kunyerálásig sok változatban lehet utánozni a szenvedést, de rendszerint kitetszik, ha hiányzik az igazi érzelem. Aki pedig arra törekszik, hogy megríkasson, buta vagy egyenesen gonosz dolgot művel. Még könyvekben, filmeken is találkozhatsz könnyfacsaró jelenetekkel, de azokra az álhősökre, álszerelmesekre, álszenvedőkre ne pazarold a könnyeidet!

 

A könny különben önmagában csak folyadék. A szem védőnedve. Könnymirigyek termelik ezt az öblítőszert, hogy tisztán tartsák a szaruhártyát, hogy kimossák az ártalmas anyagokat és lehetővé tegyék a szemhéjzárást. Körülbelül fél gyűszűnyi könnyünk termelődik olyan napokon is, amikor nem sírunk. Hogy miért sírunk, miért „szorul el a szívünk“, mitől lesz „gombóc a torkunkban“ és miért „potyog a könnyünk“? Hangulatunknak és indulatainknak miért ezek a testi tünetei? Az élettan tudósai leírják, milyen idegsejt-tömörülések a szabályozók, hol húzódnak azok az agyvelői központok, amelyek érzelmeinket irányítják. Csodálatos, hogy ezeket tudhatjuk, és talán még ennél is csodálatosabb, ahogy a tudósok szerényen elmondják: a sok-sok feltárt tény ellenére még mindig roppant keveset tudunk arról, miért sír az ember, miért tud együtt érezni másokkal, hogyan képes olyan érzelmekre, érzékenységre is, amelyek nem feltétlenül szükségesek a faj megmaradásához.

 

Ha legközelebb arról írok, miért jó tudni, velem tartasz?

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek