Az üveghegyen innen, Üvegbe zárt világban, a Tükörmesében, de A márvány házában Volt egyszer egy virág. Szólt ott az Uborka-dal, mert Lóbál volt éppen, a Növények álarcban táncoltak, és egy hang azt kiabálta: Hajrá, digitális bennszülöttek!, Jó… a sírás. A másik hang meg: Lábatlankodj kicsit! A szörnyek birodalmában. A harmadik: Nézzük együtt Czóbel Béla képeit!, Színes a világ! De az Utánozás – majomszokás! vagy Álcázás és ármány – ugye? Csizmarek és a Szitakötő szótár szerint A csalóka látszat felhasználása Rejtőzködés A trójai falóban. S mit mond az Időjáték… Jákóbja? Fúvom az énekem.
 |
Jólesz György Lóbál A sok lólány ruhát próbál, Mindjárt kezdődik a lóbál! Előkerül tolldísz, csótár, Tégelyekben kanca-kence.
A sok lófi izeg-mozog, Izgatottan nyerít, topog, Patája a padlón kopog: Milyen lesz az első tánca?
Ildiló ma csak válogat. Ruhát ruhával váltogat, Hozzá lóvállat vonogat: Nem vesz föl akármi göncöt.
Kötelességtudó Ráró. Fölveszi, mit apja rá ró. „Ez maradt rád nagyapádró’.” (De mosolya picit huncut.)
Szerelmespár istállónál Egymáshoz simulva kószál. Csók után a szende lólány Nézi a falon a loncot.
Lólány, lófi keringőznek, Lábára lépnek egy őznek. (Őzek mért épp itt ejtőznek?) Lómama sok mosolyt hint szét.
A zenekar húzza-vonja, Van is, ki hangosnak mondja, Mert – s ez versünknek végpontja – Átzengi a padlást-pincét. |