A meteorológusok nap mint nap olyan kérdésekre válaszolnak, mint hogy „holnap szeretnénk kirándulni, milyen idő lesz?”, meg „beázott a tetőnk, le kell szedni a cserepet, ugye, nem lesz eső?!”, meg „jövő hétfőn lesz Józsika szülinapja, megtarthatjuk a zsúrt a kertben?” De vajon honnan tudják a választ?

Nagyon egyszerű: az Országos Meteorológiai Szolgálatnál megnézik a számítógépes előrejelzéseket, gondolkoznak kicsit, aztán közhírré teszik a másnapra meg a jövő hétre várható időjárást.

Az embereket persze az őskorban is érdekelte az időjárás, sőt, számukra olykor élet-halál kérdést jelentett, hisz sokkal védtelenebbek voltak az időjárás szeszélyeivel szemben. Jól jött volna például egy rádiós előrejelzés, amikor kialudt a horda barlangjában a tűz, mert ha azt hallják: „holnap zivatarokra számíthatunk”, csak várniuk kellett volna türelmesen, hisz a zivatart villámlás kíséri, s másnap a legközelebbi villámsújtotta fával bevonszolhatták volna a tüzet a barlangba. De nem volt rádiójuk, legfeljebb varázslójuk, és ha rosszul működött, olykor eltették láb alól. (Szerencsére a mai meteorológusokra nem vár ilyen sanyarú sors egy sikerületlen előrejelzés után.) Mivel nem ismerték a természeti jelenségek magyarázatát, az emberek mindent a kegyes vagy éppen haragvó istenek közreműködésének tulajdonítottak.

Az ókorban az ismeretek leírásával a tudósok (például az egyiptomi papok) hosszabb időszakok tapasztalatát tudták továbbadni – akár évszázadról évszázadra. Ezeket elemezve bizonyos időjárási jelenségeket előre kiszámítottak. A csillagok állásából meghatározták a Nílus áradásának idejét, ami csak egy adott időszakban (nyár végén) következett be. A folyó áradását a délkeleti passzátszelek északra tolódása miatt nagy esőzések előzik meg, s a hatalmas területről összegyűjtött esővíz nyár végén, ősz elején éri el a folyó alsó szakaszát. A meteorológiai okot a papok nem ismerték, csak az ezzel összefüggő csillagászati megfigyelésekből vonták le a helyes következtetést. Az egyiptomi, görög, római tudósok nem kísérleteztek, csupán megfigyeltek, tapasztaltak, s mindezek segítségével nagyon sok természeti folyamat magyarázatát megtalálták.

A reneszánsz idején – a többi tudomány gyors fejlődésével együtt – feltűntek az első meteorológusok, bár még mindig nem kaphattak nagy szerepet, hisz hiányoztak az alapvető technikai eszközök. A következő évszázadokban alkották meg az első üvegcsöves hőmérőt, a hajszálas nedvességmérőt, a légnyomás méréséhez használatos barométert, és elkészült az első csapadék– és szélerősségmérő eszköz is. Az 1800-as évek közepén már minden technikai kellék adott volt, de valami még hiányzott. A kor emberének nem volt szüksége az időjárás előrejelzésére!

1854. november 14-ének éjszakáján azonban szörnyű katasztrófa történt: a Krím félsziget mellett, a Balaklavai-öbölben egy hatalmas vihar néhány óra alatt elpusztította az orosz cári csapatok ellen felvonuló teljes angol–francia hadiflottát. A nyugati országoknak hirtelen nagyon fontos lett a hasonló esetek megelőzése, s ez jelentős lökést adott a meteorológia fejlődésének. Sorra alakultak a nemzeti meteorológiai szervezetek. Magyarországon a kiegyezést követően, 1870-ben alakult meg (három fővel!) az Országos Meteorológiai és Földdelejességi Intézet. A matematikai és fizikai felfedezések, illetve az 1946-ban elkészült első számítógép segített legtöbbet, de ahhoz, hogy minél pontosabb előrejelzéseket adjanak a meteorológusok, a módszerek további – szinte vég nélküli – finomítására van szükség. 1960. április 1-én felbocsájtották az első meteorológiai műholdat, a TIROS1-et, s ezzel új korszak vette kezdetét a meteorológiai megfigyelésekben, hisz így már azt is láthattuk, amit eddig eltakartak előlünk a felhők.