A térképek nem csupán tájékozódási eszközök: a történelem folyamán hosszú utazásokra, felfedezésekre ösztönözték az embert, és hűen tükrözték tudását, reményeit, sőt, néha félelmeit is.

Az első térképek kőre, agyagtáblára, bőrre vagy pergamenre készültek. A modern időkig a térképkészítők különféle feltételezésekkel pótolták a tudományos ismereteket. Sokáig úgy gondolták, a Föld lapos és egy helyben áll, hiszen különben mindenki leesne róla. Kínában négyzet alakú lapnak vélték bolygónkat, amelynek közepén természetesen Kína fekszik. Ezeken a térképeken még gyakran rossz helyre tettek országokat, és városok, hegyláncok, folyók, sőt, egyes kontinensek is hiányoztak, viszont feltüntettek a valóságban nem létező szigeteket. De éppen ezért olyan érdekesek! Az idők során a tévedések kijavítása határozta meg a térképészet történetét.

Az ókori görög tudósok jó néhány felfedezéssel járultak hozzá a földrajztudomány fejlődéséhez. Ők állapították meg először, hogy a Föld gömb alakú, sőt, megközelítő pontossággal a kerületét is kiszámították. A térképkészítés ma is használatos alapelveit Ptolemaiosz dolgozta ki a 2. században. Azt is ő találta ki, hogyan lehet a gömbformát síkban ábrázolni. A hosszúsági-szélességi körök hálózatának segítségével több száz jelentősebb földrajzi pont helyét meghatározta.

A térképészet fejlődését azonban visszavetette a középkori keresztény szemlélet. A különös rajzokkal díszített egyházi térképek a világegyetem közepére helyezett Földet szigorúan korong alakúnak mutatták, a távoli vidékeket pedig mitologikus lények lakhelyeként ábrázolták. Láthatunk egylábú embereket meg olyanokat, akik a mellkasukon hordják a fejüket. Másoknak kutyafejük van, és a térképszéli magyarázat szerint beszéd helyett ugatva társalognak.

Történelmi érdekességük mellett ezek a kézzel festett és rajzolt régi térképek valóságos mestermunkák, és elkészítésük igen sokáig tartott. Főképp nemesurak és egyházi méltóságok palotáit díszítették, és egy jól sikerült remekmű olyan értékes ajándék volt, amit a király is szívesen fogadott.

Időközben a földrajzi felfedezések hatására egyre valósághűbb elképzelések alakultak ki Földünkről. A hajózási térképekről, az úgynevezett portolánokról lassanként eltűntek a képzeletbeli szigetek. A térképek pontosabbá, részletesebbé, tehát megbízhatóbbakká váltak, és a könyvnyomtatás lehetővé tette, hogy széles körben elterjedjenek.

Megjelentek a nagy szárazföldi és tengeri atlaszok, és gyakran már a puszta méreteik is ámulatba ejtettek. Egy 350 évvel ezelőtt készült könyvet mindmáig a világ legnagyobb méretű atlaszaként tartanak számon, mert az ember nagyságú lapokból álló mű olyan súlyos, hogy csak hat felnőtt tudja megemelni.

Akadtak olyan térképek, amelyek első látásra színes asztalterítőre hasonlítottak, mert festés vagy nyomtatás helyett kézi hímzéssel készültek. A 18–19. század során a polgári otthonokban felnövő kisasszonyoktól elvárták, hogy ügyesen kézimunkázzanak, és így hímzés közben a földrajzi ismereteiket is elmélyítették. Az első puzzle (ejtsd: pázl) kirakósjáték is térképet ábrázolt: tanítási segédeszközként használták az angliai iskolákban.

A 18. században felismerték, hogy a térképek nem csupán a földrajztudomány szempontjából hasznosak, hanem másfajta adatok szemléltetésére is alkalmasak. Ma már a népsűrűségről, a meteorológiai viszonyokról vagy a különféle betegségek terjedéséről is készülnek térképek. Napjainkban a lehetőségek szinte kimeríthetetlenek.

Az űrszondák, műholdak és a lézersugaras távolságmérés segítségével minden eddiginél pontosabb térképek készülnek, és lehetővé vált a világűr feltérképezése is.

A háromdimenziós térképek segítségével bármikor virtuális sétát tehetünk a világ nagyvárosaiban vagy a Föld eldugott szegleteiben, és mindennapi életünk során gyakran műholdas térképek könnyítik a tájékozódást. Úgy tűnik, a térképek manapság mind nagyobb szerepet kapnak, és segítenek megtalálni helyünket a világban.