Szünetekben jártam az iskola folyosóit, elszántan kutatva a legrosszabb gyerek után. A felsősök között volt pár ígéretes példány, akik lökdösődtek és csúnyán beszéltek, némelyikük cigarettázott is. De egyik sem volt igazán rossz, mert nem láttam sötétséget a tekintetükben.
ROSSZ GYEREK
Szabó Zelmira Vetkőznek az őszi libák, öltöznek az angyalok
Lili néni papsajtot, bábakalácsot, békalencsét visz a piacra. Kacaghatnak rajta nénék, kománék, nagyanyók! Amikor panaszuk van egy gyerekre, úgyis hozzá fordulnak segítségért. Lili néni mindenféle eljárást tud rosszaság ellen. Nyelvöltögetésre papsajt, hajhúzogatásra bábakalács, veszekedésre békalencse ökörnyállal.
Magam is átestem egy ilyen gyerekbetegségen: a láthatatlanságot tanulmányoztam. Nem érdekelt más az iskolából, csak hogy miként tűnjek el onnan. Meg is tanultam az ábécéből az Abrakadabrát és tizenháromig a számokat. De a leghatásosabbnak az bizonyult, hogy iskolába menet letértem jobbra a sikátorba és bemásztam egy rozoga kerítésen. Hogyan gyakoroljam a néhány órányi láthatatlanságot? Végigkóstoltam a ringlószilvákat, a császárkörtéket, a kecskecsöcsű szőlőket.
A szüleim úgy tettek, mintha nem vennék észre, mennyire láthatatlan vagyok. Nem akar tanulni – mondta édesanyám a nénéknek, kománéknak, nagyanyóknak. Ők pedig rám olvasták: rossz vagyok, erre gyógyírt csak Lili néni tud.
Volt Lili néninek egy fekete macskája, egy gúnárja és sok-sok libája. Hányszor megkergettük őket! Rohantunk utánuk, ordítottunk, locsogtak a pocsolyák. Aztán lemaradtunk, a libák messze jártak, csak fehér felhő gomolygott a dombtetőn. Reggel olyan volt a falu, mintha ezer meg ezer párnát bontottak volna fel az éjszaka.
Egy nap a szüleim zsákot nyomtak a kezembe: hozzam el a párnatollat Lili nénitől. Én, pont én? Aki megkergettem a libáit, Lili banyának csúfoltam, gágogni szoktam a háta mögött?
(A folytatás az őszi számban olvasható)
|