Mit fogtál ki?, Torzonborz, Mit fogott a hálótok? Hogyan szólíthatom? Tudod, Jetik a tengerben is laknak. Halló! Háló? Mivel lát jól az ember?, Gyöngyhalászok. Csobbanjunk! és Nézzük együtt Szobotka Imre képeit! Vigyen minket a Szellemvasút, avagy a sírás és nevetés ereje Nagymama tenyerén, suhanjunk Mint hal a vízben, mint Az istennő madara, mint A növénydoktor a Zöld ebéd után. Táltoslovam patkója csattog ott: Játék az utcán.
   |
SZELLEMVASÚT
Levendel Júlia avagy a sírás és nevetés ereje Bizonyára a történelem legkülönösebb és leghatásosabb bűvész-száma volt, mikor Charles Chaplin (ejtsd: csárlz cseplin) elővarázsolta, vagyis megteremtette a saját figuráját. Bement egy amerikai filmstúdió ruhatárába, s amikor kijött, senki sem ismert rá. Egyszeriben ott volt az a keménykalapos, bő nadrágos, sétapálcás, kis bajuszos, hatalmas cipőben csámpázó, mindig jóindulatú, szeretetre vágyó, elbűvölően mosolygó csavargó – nem csoda, hogy olyan gyorsan meghódította a mozinézők szívét. Ez a ruhatári átváltozás 1914 januárjában történt. A huszonöt esztendős Chaplin akkor már közel húsz éve rendszeresen színpadra lépett, legtöbbször mulatókban szórakoztatott. Kisgyerekként elleste és kiválóan utánozta kabaréénekes anyja minden számát. Charlie (ejtsd: csárli) – mert egész életében, mindenütt csak becenevén emlegették – gyerekkora szörnyű nyomorban telt. Komédiás apja elhagyta a családot, az anya pedig testileg-lelkileg összeomlott, végül elmegyógyintézetbe került.
A kisfiú, bátyjával együtt, árvaházakban sínylődött, és sokat csavargott. Megtapasztalta azt az életmódot, amelyet később annyi együttérzéssel eljátszott.
Nemcsak kitalálta a bűbájos csavargó figuráját, aki a népmesék hőseihez hasonlóan győzedelmeskedik a mostoha körülményeken, és kiállja a nemegyszer vérfagyasztó megpróbáltatásokat. Saját maga írta filmjei forgatókönyvét, ő volt a rendező, a vágó és a zeneszerző is. Sőt, a jellegzetes chaplini csavargó létrehozása után önállóan, saját stúdióban dolgozott – vagyis ő volt a producer is.
A londoni születésű fiatalember 1912-ben egy mutatványos társulattal érkezett az Egyesült Államokba. Pantomimes alakítására rögtön felfigyeltek, hamar filmszerepet is kapott. Ne feledd, ez még a némafilmek időszaka. A színészek hangját nem lehetett hallani, az egyszerű történetek megértéséhez nélkülözhetetlen mondatokat, hogy kit és hol látunk, vagy hogy két jelenet között mennyi idő telt el, feliratok tudatták. A legjobb, legszerethetőbb Chaplin-művek – például az 1925-ben készült Aranyláz vagy a 1936-os Modern idők – is némafilmek, amelyekben a mozgás, a pantomim a leginkább meghatározó.
Szerencse, hogy ezeket a filmeket – az Internet jóvoltából – ma már bármikor és bárki megnézheti!
(A folytatás a nyári számban olvasható)
|