A beszéd nemcsak az információ átadása, hanem zenealkotás is. Ez elsőre furcsa lehet, de gondold csak át: milyen jellemzői vannak a zenének? Ha kinyitok egy kottát és szeretném elolvasni, először megnézem a tempóját, aztán megpróbálom letapsolni a ritmusát. Ezután eléneklem a dallamát, vagyis különböző hangmagasságokat találok el. A dallamot összekötöm a letapsolt ritmussal. Figyelek, hol vannak szünetek. A kotta jelzi a zene dinamikáját is: hol énekeljek halkabban vagy hangosabban, erősebben, játékosabban. A zene lüktetéséből érzem a zenei hangsúlyokat, amelyek értelmezik, összefogják a művet.

Mi jellemzi a beszédet? Tempó, ritmus, dallam, hangmagasság, hangerő, szünet, hangsúly. Azaz minden részletében azonos a zenével!

Azt gondolhatod: könnyű a muzsikusoknak, hiszen a kotta megmutatja, hogyan kell eljátszani vagy elénekelni a művet. A beszédnek mi a kottája? Természetesen az írás! Vajon az írás is ugyanolyan pontos, egyértelmű információkat tartalmaz, mint a kotta? Ha jó a szöveg, akkor igen! Az igazi költőkre, írókra bátran támaszkodhatunk olvasás közben: mesterségük része, hogy nem írnak véletlenül vesszőt, pontot vagy felesleges szót oda, ahova nem kell. És jelzik számunkra a beszéd zenéjét.

Vegyük sorra a zenei elemeket! A ritmust az határozza meg, hogy egy-egy hangot milyen hosszan éneklünk vagy mondunk. A beszédben is vannak rövid és hosszú magán- és mássalhangzók, ha ezeket pontosan ejtjük, érthetőbben, szebben beszélünk. A magyar nyelv nagyon ritmusos, ezért a magyar költészet páratlanul szép, beleértve az idegen nyelvből fordított verseket is. Sok költőnk használta és használja a ritmust eszközként, Weöres Sándor verseiben különösen nagy szerepet kap. 

(A folytatás a nyári számban olvasható.)