Palkó elvált a kerítéstől. Mi mögötte álltunk, izgatottan vártuk, hogy megforduljon végre, és láthassuk az arcát. Tűzött a nap, hangoskodtak a németek, híres focisták mezeit viselő kamaszok passzolgattak a fák alatt. Virsli szag volt, és nehéz lángos-szag, és kiöntött sörtől ragacsos asztalszag. Izzadtunk mindnyájan, csurgott a hátunkon a veríték, és legjobban persze a kövér Tomiról szakadt a víz, ő meg azt szuszogta, hogy így legalább lefogyok. Pár napja Peti fedezte fel a rést a kerítésen, de mostanáig nem szólt róla, mivel az anyukája azt mondta, még véletlenül se kukucskáljon át rajta, mert odaát, a kerítés túloldalán más a világ, mások az emberek is, nem való az neki, ő csak törődjön az itteni dolgokkal, és tartsa távol magát Palkótól, mert az komisz gyerek. Peti egészen eddig szót fogadott, és igaz, ami igaz, nem is barátkozott össze Palkóval, csak hagyta, hogy mi megtegyük. És a résről se ő szólt, a titkot én adtam tovább Palkónak, hogy lássa, milyen vagány gyerek vagyok. 

(A folytatás a nyári számban olvasható.)