Máté evangéliuma említi, hogy amikor Heródes király uralkodása idején a júdeai Betlehemben megszületett Jézus, „bölcsek érkeztek napkeletről“. „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát... és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” De Máté arról nem ír, hányan voltak ezek a bölcsek, pontosan honnan indultak és miféle csillagot követve jutottak el a betlehemi jászolig. Utalása inkább csak kapaszkodót adott. Ahogy általában a mitológiákban, ezúttal is volt valami, amit a képzelethosszú évszázadok során csodásan dúsíthatott. Néha választott csillagjósokról, mágusokról, máskor királyokról szóltak a történetek, s kezdettől mindig hárman voltak – talán mert háromféle ajándékot hoztak az újszülöttnek: aranyat, tömjént és mirhát. Január 6-án, vízkeresztkor értek Betlehembe s járultak Jézus elé; sok helyen ma is háromkirályok ünnepnek nevezik ezt a napot. Kínai keresztények meg úgy tartják, hogy a három bölcs a Távol-Keletről, egyenesen Kínából indult. A mítosz legszebb változatai mindenesetre arról tudósítanak, hogy különböző emberfajtákhoz tartoztak, vagyis az egész emberiséget képviselték.

A héber Biblia több könyve is megjövendölte a messiás születését, Ézsaiás próféta például így ír: „világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez... aranyat és tömjént hoznak...” A látogatók legendája tehát jóval Jézus születése előtt alakult már, s számtalan középkori meg újabb ábrázolást ismerünk, amelyen díszes öltözékben, koronával vagy turbánnal, szolgák hadával, tevékkel vonulnak fel.

Kétségtelen, a napkeleti bölcsek mítoszába is rengeteg csillagászati, nyelvészeti, történelmi tény és tudás sűrűsödött. Johannes Kepler, német csillagász a 17. század legelején kiszámította, hogy a betlehemi „csillag” vélhetően a Szaturnusz és Jupiter bolygó együttállása volt a Halak csillagképben. De már egy kétezer esztendővel korábbi ékírásos agyagtábla is beszámol erről a nem is ritka csillagászati jelenségről. A babiloni csillagtudósok szerint a Jupiter a királyok királyának jele, a Szaturnusz meg az éjszaka Napja – ha a kettő együtt látszik, ráadásul a Halak jegyében, az nemcsak a tavaszt ígéri, hanem egy új, jobb életet is. Maga a reménység. A várva várt messiás érkezésének híre.

Talán a három mágus – vagy király –, Gáspár, Menyhért és Boldizsár neve is kapcsolható az égitestekhez. A legősibb forrásokban Karsudas, Hior és Bazantor szerepel, az 5. századbeli görög szövegekben Kaspar, Melkhior és Baltazar – és valószínűsíthető, hogy a Gáspár különböző alakjaiban a Szaturnusz elnevezése rejlik, a Menyhért szóban viszont a Jupiteré. De a legérdekesebb mégiscsak a Boldizsár név eredete. Voltaképpen az időszámítás előtti 6. században élt Dániel prófétát hívták így kaldeus nyelven. Dániel gyerekkorában, a száműzött izraelitákkal került Babilonba. Hamarosan kitűnt tehetsége, a király udvarában tanult, az uralkodó legnagyobbra tartott mágusa lett, s azt mondták rá: Bel-tsar-uzur (vagy görögösen Baltazar), ami azt jelenti: az Úr óvja életét.
József Attila Betlehemi királyok című versében azonban Boldizsár nem izraelita, hanem ő a „szerecsenkirály“.

A versben mindegyiküknek más-más szerep jut. Menyhárt köszöntőjében a gyalogútjukról mesél – de hogy honnan indultak, hol találkoztak, ismerték-e előbb egymást, ezekről semmmit sem tudunk. Gáspár rajongva mondja ki a legszebb hírt: „Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél“, és Boldizsár hozza az ajándékokat: „aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal“. Aranyról és a templomi füstölőszerként használt, komoly értéknek számító tömjénről beszélt már Ézsaiás is – az ugyancsak füstölésre való mirha bizonyára később került a mítoszba. Az afrikai fa illatos gyantája általában a temetések előkelőségét jelezte, a keresztény legendáriumban talán Jézus feltámadását.

Az évszázadok során egyre gazdagabban burjánzó történet-változatokban arról is lehetett hallani, hogy a látogatás után a napkeleti bölcsek újabb intő álmot láttak: ne térjenek vissza a hatalmát féltő, gonosz Heródes udvarába. Más úton menjenek haza – vajon hová haza? A világ három égtája felé? És pontosan mely országokba? Mindenesetre a figyelmeztetést lehetett meseszerűen értelmezni. A bölcsek megmenekültek, mert megváltoztatták útjukat, és Heródes bérgyilkosai nem találtak rájuk. A középkortól azonban áhítatosabban is magyarázták a kalandot, mégpedig úgy, hogy az „útváltoztatás” a három látogató változását jelképezi. Látták és köszönthették Jézust, s az élmény nagyot fordított az ő sorsukon is.