Érted a csíziót? Nyiss éttermet! Fagyhozó és Dérhagyótársaságában a Mikulás földjén, ahol kapható lesz Az istenek eledele, és látható A torinói lepel. Úton Brémába ide tér be Marci és a titokzatos lovag meg A sárkánygyík és a lovag. A Tér(kör)kép és a Szitakötő szótár, no meg a Napkeleti bölcsek, valamint a Kiskirályok szerintitt található a Bábok világa, s abelépőknek csak A bűvös mondatot kell kimondani: Hubble, bubble, pukk! Akkor aztán nézhetik Kádár Béla képeit, hallhatják a mesét, hogy Volt egyszer egy rák. Nem kell kérdezni, mindezt Honnan tudják?, és igaz-e, hogy …a halott kalóz énekelt, mert Hétpecsétes titok, és az a fontos, hogy járjon a Szellemvasút …avagy nevessük, ami bangó.
  |
Máté Angi | Keresztes Dóra Volt egyszer egy rák Volt egyszer egy rák. Ennek a ráknak volt egy zöldes feje. Zöldes feje alatt volt barnás hasa. Barnás hasán tíz lába, körbe– karikába. Tíz lábából kettő olyan, hogy olló volt a végén. Ült egy pataknak a partján a rák, és találgatósat játszott: – Mit is vágjak, mit is vágjak? Mondjuk, levágom a bajuszomat. Vagy a katica egyik pöttyét. A szitakötő körmeit. Megcikcakkozom a füvek végét, azt a végét, ami az ég fele mutat. Így ült a fövenyen a rák, és találgatott. Addig találgatott, míg belefáradt. Mert sem a bajusz-, sem a pötty-, sem a körömvágás, de még a füvek cikcakkozása sem volt kedvére való. – Ehh – ejtette bele unatkozva ollós kezét a patak vizébe. Belelógatta: szétnyitotta, összecsukta, ollói vagdosták a vizet. A patak addig hosszan zúgott-búgott. Most ez a hosszú zúgás-búgás felvágódott apró loccs-csubbokra, felvágta a rák: – Csubbl-loccs, csubbl-loccs – így. A rák nyitogatta az ollóit, a patak pedig aprókat csubbogott, felvágott darabokból való patak lett immár. Ha tehette, a rák tavasztól télig játszotta a kitalálósat, s mindegyik játékában azt találta ki, hogy le kell ülnie a patak szélére, vágnia kell az ollóival. Azt kell vágnia, ami eddig egyben volt, vágni a hosszan zúgó-búgót. Ha tehette, így csobogtatta a patakot. Aztán eljött az az idő, amikor a patak vizét a tél befagyasztotta. Ott didergett a rák, dörzsölte, fújogatta ollós és ollótlan lábait a zúzmarás fövenyen, aztán nyitogatta ollóit, kaparászta velük a vastag jeget, mindhiába, semmi csobogás nem lett attól. Csupán, mintha apró korcsolyák karcoltak volna, az hallatszott. Megtudta így a rák, hogy most tél van, s ekkor leköltözött a jég alá. A jég alatt csak a homály látszott nagyon, s azt a nagyon látszó homályt bizony nem szerette a rák. Eszébe jutottak akkor más, szépen látszó dolgok, s ezért a jég aljára – ami a patakra borult – ollóival nagy napokat és felhőket karcolt, madarakat, s mindent, mik az égen laknak.
Azután a hátára feküdt, vitte a patak, s ahogy fölnézett a karcolt jégre, repültek a madarak, a felhők, a napok, s mindenek, mik az égen laknak. |