bla

A gyűrűszigetek rejtélye Hét szóval leírható, ha szól a Zene a kam(a)rában és az Éji muzsikát hallgatva Képregényt olvasunk, meg azt is tudjuk, Miért énekelnek az operában? A gólem nyomában haladva a Hinta a kisbolygókhoz visz a Szelek útjain, s nem Ikarosz és Phaeton pályáján. Megértjük, Hogyan repül a repülőgép (s hogy Szép… a repülő), és Miből van? Hogyan van?, ami Repül a… repül a Mustos őszben, s akkor mondhatjuk: Ami megérint – rólunk szól. De azt is: Gyere, Gyurma!, Nézzük együtt Rippl-Rónai József képeit! Bontsuk ki a Palackpostát, üssük fel a Szitakötő szótárat, s válaszoljunk: Hogyan tovább, te mesehős? 

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép



Hogyan tovább, te mesehős?

Egy mesehős és egy meselény történetének kezdetét olvashattátok a nyári Szitakötő hátsó borítóján – s azt kértük, akinek kedve van, folytassa, és küldje be a szerkesztőségbe, a legizgalmasabbakat közöljük... Lehetetlent ígértünk, de ez örömteli hír, mert olyan bőségben érkeztek a remek folytatások, hogy igen nehéz volt választanunk kettőt. Jó pár azért a honlapon olvasható. Emlékeztetőül: a kezdet szerint a kék trikós, meggypiros nadrágot viselő mesehőst így hívja a meselény:

 

„Segítség! Segíts... Kérlek, nagyon kérlek... Az történt, hogy beszorult és leesett... És nem tudom fölemelni... Egyedül nem tudom... Kérlek! Csak gyorsan... Ide...! Vagyis oda... Ott! Az erdei házban! A pincében! Gyere már!”

 

S a válasz: „Micsoda?! Hova? Minek? És ki vagy te egyáltalán?!”

 

 

– Én...én...Jázmin vagyok, a jó tündér, és kérlek szépen, gyere velem a pincéhez!

 

– De miért? – kérdezte Hercules, mert ez volt a neve a mi mesehősünknek.

 

– Mert az öcsém bement a pincébe – felelte a tündér –, és rádőlt a fal, azaz csak egy része, de gyere már velem!

 

– Jó, jó, megyek már, ne siettess!

 

– De gyorsan, ha kérhetném! – sürgette Jázmin.

 

Éppen hogy elindultak, a tündér varázslatának köszönhetően máris a helyszínre értek.

 

A pincében nemigen volt ledőlt falrész, s egyáltalán nem volt Herculesen kívül más élőlény. Egyszerre valamilyen vászon vonta körül Herculest.

 

– Mi ez? – kérdezte ijedten.

 

– Ez? – mondta a tündér. – Ez csak egy kis varázslat.

 

– Miért, ki vagy te?

 

– Én bizony boszorkány vagyok, nem holmi jó tündér. Az igazi nevem sem Jázmin, hanem Bibircsók. Most véged van, Hercules! – kacagott kajánul.

 

A fiú érezte, hogy a vászon egyre jobban szorítja, s már levegőt is alig kap.

 

– Átvertél!

 

– Igen! – visította a boszorkány, s magára hagyta hősünket a sötét pincében.

 

Hercules tudta, hogy menten megfullad, ha nem kap gyorsan segítséget. S ekkor hirtelen a semmiből ott termett egy óriási griffmadár, és megmentette őt. Éles karmaival szétmarcangolta a Herculest fojtogató vásznakat, és kiszabadította a fiút.

 

– Köszönöm, hogy segítettél – hebegte Hercules.

 

– Szóra sem érdemes – felelte a griffmadár -, de cserébe kérek tőled valamit. Mentsd meg a legjobb barátomat Bibircsóktól!

 

– Hogyan tudnék én segíteni, amikor az előbb Bibircsók győzött le engem?

 

– Ne félj, sikerülni fog – felelte a griff -, ott leszek mindig melletted.

 

– Most egy picit megnyugodtam, akár indulhatunk is.

 

Az Északi-sark felé vették útjukat, Jégországba igyekeztek, ahol jégkockákból épített tömlöcben őrizték Vadrózsát, a szépséges hercegnőt. Már három éve fagyoskodott Bibircsók fogságában, fodros ruháját belepte a dér, koronájáról hosszú jégcsapok lógtak. Tömlöcét nyolc vad jegesmedve őrizte, akik egyszerre arra lettek figyelmesek, hogy egy griffmadár köröz a kastély körül. Üldözőbe vették a madarat, aki egyre távolabb csalogatta őket a palotától. Közben Hercules beosont az épületbe. Szerencséje volt, mert a kulcsot a földön találta, ugyanis az egyik medve futás közben elejtette. Lehajolt érte, s amikor fölegyenesedett, Bibircsókkal találta magát szemben.

 

– Ördög és pokol! Hogy kerülsz te ide? Na megállj, most elkaplak! – visította a boszorkány, majd egy rettenetes átkot szórt Herculesre, de ő ügyesen félreugrott. Az átok a jégtömlöc falát találta el, s onnan visszacsapódott Bibircsókra, aki azonnal elájult.

 

Ugye, sejtitek már a történet folytatását? Bibircsók azóta is a börtönben kuksol, a kulcs az Óperenciás-tenger mélyén fekszik, ahová Hercules dobta, miközben hazafelé repültek Vadrózsával együtt a griffmadár hátán.

 

S hogy mi történt a két fiatallal? Ezt a történetet már írjátok meg ti!

 

Urbán Dávid  6. osztályos, Kemencei Általános Iskola

 

xxx

 

– Ne kérdezd, csak gyere utánam! – mondta az öreg boszorka.

 

A hangja annyira szomorú volt, hogy a fiú megsajnálta és ment a pincébe. Nem is gondolt arra, hogy valamilyen veszély is lehet odalent. De mire ez eszébe jutott, a gonosz boszorka már lakatra zárta a sötét pince ajtaját. Csak egy gyertya pislogott valahol a sarokban. Ekkor szorult csak össze a fiú torka. A boszorka így szólt:

 

– Holnap reggel, amikor a nap felkel, a hétfejű sárkány el fog jönni hozzám egy nagy láda kincsért. Sajnos, abban van minden vagyonom. De mivel öreg vagyok, nem tudok harcolni vele. Ezért téged bízlak meg, hogy védd meg a vagyonomat. Ha segítesz, szabad leszel, de ha nem, akkor egérré varázsollak, és a macskám rögtön meg fog enni.

 

Ahogy ezt kimondta, már el is tűnt a pincéből. Szegény fiú egész éjjel sírt, és azon törte a fejét, hogyan menekülhetne meg a boszorka elől. Már hajnalodott, amikor a pince ablakára szállt egy aranymadár. Vidáman csiripelt, de amikor a fiú ránézett, megszólalt:

 

– Ne félj, kedves fiam, tudom, hogy min jár a boszorka esze, de én majd segítek neked. Reggel, amikor a boszorka kivezet az erdőbe a sárkány elé, útközben törj le egy fenyőágat. Ha a sárkánnyal találkozol, hármat üss rá az ággal.

 

Hamarosan jött is a boszorkány, és kivezette a fiút az erdőbe. Ő útközben letört egy ágat. Már messziről hallatszott a sárkány üvöltése. Ahogy közeledett, csak úgy lángolt mind a hét feje. Ekkor azonban megjelent az aranymadár és biztatta a fiút. Amikor a sárkány már nagyon közel volt, a fiú hármat ütött rá. Az ág abban a pillanatban aranykarddá változott, és a fiú egykettőre levágta mind a hét fejét. A boszorkány nagyon örült, és újból a pincébe akarta vinni a fiút. De ő bátorságot kapott és a boszorkányra ütött háromszor a kardjával. A gonosz banya szürke egérré változott, és eltűnt az erdőben. Az aranymadár meg szépséges királylánnyá vált. Olyan gyönyörű volt, hogy a fiú mindjárt beleszeretett. A királylány örömében átölelte a fiút.

 

– Hűséges megmentőm vagy! Megtörted a varázslatot. Én gazdag királylány voltam, de a hétfejű sárkány ellopta a vagyonomat, tőle tovább lopta a boszorkány, engem pedig madárrá varázsolt. De most már minden rossznak vége. Ezután már egyiktől sem kell félnünk.

 

Hamarosan nagy lakodalmat csaptak. Még ma is mulatnak, ha nem fáradtak el.

 

 

Nagy Violetta 3. osztályos,  Petőfi Brigád Általános Iskola, Kula, Szerbia

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek