Korán kelő vagyok. Aznap is korán ébredtem. Még mindenki aludt körülöttem, odakint vak sötét volt. Csöndben kávét készítettem, piszmogtam kicsit a konyhában, aztán lassan készülődtem. Elrendeztem mindazt, ami este elmaradt, de még mindig sötét volt. Kinéztem a keleti fekvésű konyha ablakán. Az égbolt tiszta volt, szép hajnal ígérkezett. Régen láttam már napfelkeltét, reggelente mindig nagy zűrzavar van nálunk, nem jut időm ilyesmire.

 

És ekkor eszembe jutott Tóth Árpád verse, a Körúti hajnal.

 

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még

Üveges szemmel aludtak a boltok,

S lomhán söpörtek a vad kővidék

Felvert porában az álmos vicék,

Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

 

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt

A keleti ég váratlan zsarátja:

Minden üvegre száz napocska húllt,

S az aszfalt szennyén szerteszét gurúlt

A Végtelen Fény milliom karátja.

 

Bűvölten állt az utca. Egy sovány

Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován

Rezdült meg csüggeteg és halovány

Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

 

A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a színek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt

Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt

Hangon a harangok is felmerengtek.

 

Bús gyársziréna búgott, majd kopott

Sínjén villamos jajdult ki a térre:

Nappal lett, indult a józan robot,

S már nem látták, a Nap még mint dobott

Arany csókot egy munkáslány kezére...

 

 

Itt, ebben a városban gyönyörködött egykor a költő a napfelkeltében. Furcsa a helyszín megválasztása, hiszen a hajnalhoz inkább az ébredő természet képeit társítjuk – erdőszél, tópart... A nagyvárosban a látóhatárt szűk utcák, háztömbök és tűzfalak is tagolják. Nehezebb megpillantani, észrevenni a Nap első sugarait. 

 

A vers második szakaszában azonban csoda tanúi lehetünk: a felkelő nap fényét a pislákoló tűz parazsának színével érzékelteti a költő. A házak sok-sok ablaka és a kirakatok hatalmas üvegei mind visszatükrözik a „napocska” fényét. Milyen játékos ez a szó… Hálásak lehetünk érte, mert a vers elejének komorságát, éjszakai félelmeinket, rossz álmainkat is feledteti. A világosság mindig az újrakezdést, a sötétség legyőzését jelenti. 

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)