Az iskolában azt tanuljuk, a népzene szerzője ismeretlen, a dalok szájról-szájra terjednek. Ha sok népdalt megismerünk, a sorok formai szerkezetében, dallamban, szótagszámban egymáshoz hasonlóak csoportjait fedezhetjük föl. De ne gondold, hogy egyszer Pista bácsi elénekelte a dalt a semmiből, s Mari néni, Karcsika meg a többiek addig fújták kis, véletlen módosításokkal a változatait, amíg népdaltípus lett belőle. Ezek a hangsorok, öt hanggal felugró, később öt hanggal lefelé áthelyezett kupolás ívű dallamok, s az a sok szövegmotívum, amely egymástól távoli országrészekből származó dalokban egyaránt megjelenik, az emberek lelkében sarjadzott. Nem úgy találták ki, ahogyan egy zeneszerző a kottapapírnál gondosan megtervezi a kompozíciót, hanem szinte hangosan sóhajtozták maguk elé a bánatos, rikkantották a menyegzői vagy épp szüreti vidám hangulatokat. Megjelent aztán egynémely külhoni legény is a maga népének dalaival, s ha ez megragadta a helyieket, a lengyel, szlovák, német és más sorszerkezet és ritmika, néhol még az idegen nyelv hangzásának utánzása is beköltözött a mi dalainkba. Távoli rokon népeknek, amelyekkel honfoglalásunk előtt éltünk együtt, a mienkhez hasonló hangkészletű és sorszerkezetű dalai vannak (pl. a mariknak). Nemcsak énekeltek, hangszereken is zenéltek az emberek. Maguk faragta egyszerűeken (például furulyaféléken), és máshonnan hozzánk érkezett, nálunk továbbfejlesztett idegeneken (mint a cimbalom).

A népzene faluhelyen is sokat változott, hát még a városban, ahol a műzenével keveredett.

Így jött létre a magyar nóta, amely mindinkább kiszorította az ősi dalokat. Más tájakon a mű-zene már régebben magába olvasztotta a nép hangját: Franciaországban a barokk, osztrák-német földön pedig a romantika korában. Még Schubert (ejtsd: súbert) saját dalainak népi ihletésű hangja előtt Haydn (ejtsd: hájdn) és Beethoven (ejtsd: bétóven) távoli népek – például a skótok – dalainak feldolgozásával is utat tört. Nálunk a 20. század elején Vikár Béla nyomán Bartók Béla és Kodály Zoltán kezdte meg a kihalófélben lévő magyar népzene gyűjtését, lejegy-zését és tudományos értékelését, amiben tanítványaik is követték őket. A hangszeres népzenét évtizedekkel később a táncház-mozgalom ismertette meg az ifjúsággal, amely már igazi népzenélést nem is hallott, legfeljebb az iskolában tanulta a dalokat.