bla
SEGÉDANYAGOK

Itt tölthetőek le az egyes cikkekhez kapcsolódó természettudományos és humán segédanyagok, feladatsorok, óravázlatok. Kattintson a címekre!

 
Az egyes segédanyagok oldalán az oldalsó linkre kattntva  elérhetőek a kapcsolódó folyóiratcikkek.
 
Örömmel fogadunk új ötleteket.
Kérjük, a szerkesztőség e-mailcímére küldje segédanyagait!
[email protected]
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
SEGÉDANYAG

Hej, tulipán, tulipán! - Természettudományos jegyzet

Őshonos.

A tulipán egy-két faja a Kárpát-medence táján is őshonos. Azokat a növényeket nevezzük őshonosnak, amelyek évmilliók óta az adott helyen élnek. A parlagfű pl. nem őshonos nálunk, hiszen csak évtizedekben mérhető a jelenléte. Őshonos viszont a szintén erősen allergizáló fekete üröm, mert már a jégkorszakok előtt is élt ezen a vidéken.

Az őshonosság „magasabb fokozata”, ha egy faj endemikus (azaz „bennszülött”), ami azt jelenti, hogy az adott növény nem is él a világ más tájain. Hazánkban ilyen pl. a sziki őszirózsa, a bánáti bazsarózsa, a tartós szegfű, a budai imola, a tornai vértő és a magyar kikerics.

Maradvány (reliktum) fajnak nevezzük azokat, amelyek a jégkorszak előtt nagy területen éltek, a hidegben azonban visszaszorultak (vagy éppen fordítva: a jégkorszakban voltak elterjedtek, s a melegedéskor tűntek el), s csak néhány „menedékhelyen” maradtak meg a különleges helyi körülményeknek köszönhetően. Ilyen pl. a tőzegeper, a pikkelypáfrány, a henye boroszlán, a hegyi tarsóka és a cifra kankalin.

Ereklye fajnak mondjuk magyarul a reliktum endemikus fajokat, amelyek a fenti két szempontból egyszerre különlegesek. A legnevezetesebb ezek közül talán a Pilisszentiván határában nyíló pilisi len, amely bennszülött is, de maradványfaj is, mert a jégkorszakban mindenhonnan eltűnt, kivéve ezt a néhány dombot.

Nemesítés.

A kertészek ezernyi különleges tulipánfajtát nemesítettek ki az elmúlt évszázadokban. A nemesítés ősi „mestersége” az embernek. Nézzük csak meg, hány kutyafajtát tenyésztettek ki a szinte komikus palotapincsitől a bernáthegyiig! Tízezer évvel ezelőtt még nem volt sokfajta kutya. Azóta alakultak ki a tudatos, tervszerű emberi válogatásnak köszönhetően. Semmi mást nem tettek elődeink, mint hogy egy kutya kölykei (meg annak a kölykei, meg annak a kölykei…) közül mindig azt hagyták meg, amelyik valamilyen szempontból leginkább tetszett nekik. S amikor már sokfajta kutya volt, céltudatos keresztezéssel is gyarapították a fajták számát. Így, sorozatos kiválogatással (emberi, mesterséges szelekcióval) jöttek létre termesztett növényeink és haszonállataink is.

Fontos kérdés, hogy egy kinemesített fajnak a folyamat révén a sejtmagi DNS-e is megváltozik, vagy „csak” a megjelenő tulajdonságai lesznek számunkra előnyösebbek. Ettől függ, hogy miként kell tovább szaporítani. A dió magjából ugyanolyan diót termő fa nő ki, mint amilyen maga a dió volt. Nem így van azonban pl. a cseresznyével, mert a legfinomabb germersdorfi cseresznye magjából is vadcseresznyefa nő ki. Magról tehát nem lehet szaporítani ezt a gyümölcsöt. Csak vegetatív úton, azaz oltással, szemzéssel stb. Ezért az adott fajtának fokozatosan romlik a genetikai állománya. Ez a magyarázata, hogy régi híres gyümölcsök – pl. jonatánalma – helyett ma egyre inkább annak valami más fajtával való „keverékét” termesztik.

Génmódosítás.

Erről egyre többet hallunk, olvasunk mint a nemesítés legújabb technikájáról. Vannak hívei, akik az egyre előnyösebb tulajdonságok kialakítását tartják szem előtt, s vannak ellenzői, akik szerint ilyen „mélyen” nem szabad beavatkozni a természet rendjébe. Nem könnyű döntést hozni. Az, hogy – pl. speciális vírusok közvetítésével – olyan géneket építenek be egy faj DNS-ébe, amelyet egy másik faj sejtmagjából „vágtak ki”, valóban minőségileg más, mint a hajdani kertészek szorgos és kitartó válogatása a természet adta változatok közül. Ijesztően természetellenesnektűnik, hogy pl. egy állati sejtet fotoszintézisre késztetnek beültetett kloroplasztisz-gének segítségével. Ilyen ugyanis a szabad természetben nem fordulhat elő. Ugyanakkor a mai kutya genetikailag sem olyan, mint az őse (valami farkas- vagy sakál-féle) volt; az évszázados válogatás nyomán mi okoztuk, hogy a génállománya apránként megváltozott. A génmódosítás tehát – ebben az összevetésben – „csak” gyorsabb módja a tulajdonságok megváltoztatásának, mint a hosszadalmas, kiválogatós nemesítés.

Festőnövények.

A növényi festékek használatát korban megelőzték az ásványok porából készített festékek, - amelyeket már az ősember is használt a barlangfestményekhez , később textilfestéshez növényi alapú festékeket kezdtek használni. Sok növény népi neve ma is őrzi festő múltját, pl.: festőbuzér, festő pipitér, festő rezeda, festőrekettye, báránypirosító, kékfonál festéke. Sok nemzedék tapasztalata adódott tovább abban, hogy milyen színhez milyen növényt használjanak. A jó festőnövény alapvető tulajdonsága, hogy könnyen kinyerhető belőle a festékanyag, és festés után az anyag sokáig megőrzi a színét anélkül, hogy fény vagy nedvesség hatására kifakulna. Ehhez azt is kellett tudni, hogy melyik növényt mikor kell gyűjteni, hogyan tárolják, esetleg termeszthető-e. Ma már sok festőnövény védett, vagy fokozottan védett, ezek természetből való gyűjtése tilos. Legkönnyebben az állati eredetű anyagból készült textíliák, mint a gyapjú vagy a selyem festhetők. A cellulóz tartalmú növényi szálakból készült anyagok (kender, len, pamut) viszont hosszabb előkészítést és kezelést igényelnek. Lássunk néhány példát:

Az ősszel virágzó jóféle sáfránynak (Crocus sativus) már az ókori népek körében is valóságos kultusza volt gyógyító hatása és szép festékanyaga miatt. Ezt a fajt bibéjéért termesztették, ebből nyerték ki a gyönyörű sárga színű festéket, ill. használták ételízesítésre. Erről a tulajdonságáról kapta a nevét is, a sáfrány szó ugyanis az arab sahafran, zafran (sárga) szóból származik. Európába a középkorban, a keresztes háborúk és a mórok révén került, a 12. századtól már termesztették. A sáfrányból kinyert festék nagyon drága volt, mert a növény termesztése és a festékanyag kinyerése munkaigényes tevékenység. A jóféle sáfránynál szaporább volt a trópusi Afrikából származó, Európában is termesztett sáfrányos szeklice vagy pórsáfrány (Carthamus tinctorius L.), amely szintén népszerű volt gyógyhatása miatt is. Ebből a növényből nyerték az ún. szaflórsárga és a szaflórvörös színt, melyet a gyógyszer- és élelmiszeriparban festékanyagként ma is használnak. Szintén sárga festéket nyerhetünk az ősszel vörös „szakállas” virágairól könnyen felismerhető cserjéből, a cserszömörcéből. Ennek levelét és kérgét a festeni kívánt anyag előkészítésére, a festék rögzítésére, de bőrcserzésre is használták magas csersavtartalma miatt. A leveléből nyert sárga festékanyag miatt magyar sárgafának is nevezték.

A hazánkban gyorsan terjeszkedő özön-növény a kanadai aranyvessző, szintén jó festőnövény: zöldessárga festéket nyerhetünk belőle. A szikeseinket borító apró, kékeslila báránypirosító piros színű anyagával valaha a juhok megjelölésére használták.

A török hódoltság idején került hazánkba egy kis-ázsiai faj, a festőbuzér (Rubia tinctorum L.), mely gyökeréből gyönyörű vörös színű festéket lehetett kinyerni.

Szép kék színt a festő csüllengből (Isatis tinctoria) nyertek, amelyet kékfonál festékének, – később európai indigónak -, is neveztek, ugyanis levele a kékfestők kedvelt alapanyaga volt.

A kék, a bíbor vagy a lila különböző átmeneteit hozhatjuk létre az áfonyából, a fagyalból vagy a bodza terméséből.

A zöld szín kinyerésére alkalmas többek között a diófa levele vagy a bürök. Barna vagy vöröses barna színt kaphatunk a vadgesztenyéből, az égerfa „tobozából”, a dió termésburkából, vagy a vadalma, vadkörte kérgéből is.

Forrás: http://www.geographic.hu/Civilizacio/2007/12/Mivel_festettek_ukszuleink

Festőnövények:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Fest%C5%91n%C3%B6v%C3%A9nyek_list%C3%A1ja

 

Tevékenység

Növényi színanyagok vizsgálata:

A) Alma barnulása és ennek gátlása C-vitaminnal.

·       Almát gerezdekre vágunk

·       Egy gerezd egyik vágásfelületét (ujjunkkal) bekenjük C-vitaminnal

·       Negyedóra múlva megnézzük a két oldal különbségét


(A C-vitamin – mind antioxidáns – meggátolja az oxidáció okozta barnulást.)

 

B) Növényi indikátor-festékek (antocián) vizsgálata; savas vagy lúgos kémhatás okozta színváltozása:

·       Fehér felületre (genotermre, közé téve fehér papírt) vörösbort cseppentünk

·       Beleszórunk kevés szódabikarbónát (lúgos!) és figyeljük a színváltozást

·       Háztartási ecetet cseppentünk hozzá (savas!) és figyeljük a változásokat

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek