bla
SEGÉDANYAGOK

Itt tölthetőek le az egyes cikkekhez kapcsolódó természettudományos és humán segédanyagok, feladatsorok, óravázlatok. Kattintson a címekre!

 
Az egyes segédanyagok oldalán az oldalsó linkre kattntva  elérhetőek a kapcsolódó folyóiratcikkek.
 
Örömmel fogadunk új ötleteket.
Kérjük, a szerkesztőség e-mailcímére küldje segédanyagait!
[email protected]
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
SEGÉDANYAG

Játékkártya versek teljes szövege

Szabó Lőrinc

ESIK A HÓ

 

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

de reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

 

József Attila

TÉL

 

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -

S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek...

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!

1922. november 12.

 

 

Ady Endre:

A TÉLI MAGYARORSZÁG

 

Magyar síkon nagy iramban át

Ha nyargal a gőzös velem

Havas, nagy téli éjjelen,

Alusznak a tanyák.

 

Olyan fehér és árva a sík,

Fölötte álom-éneket

Dúdolnak a hideg szelek.

Vajjon mit álmodik?

 

Álmodik-e, álma még maradt?

Én most karácsonyra megyek,

Régi, vén, falusi gyerek.

De lelkem hó alatt.

 

S ahogy futok síkon, telen át,

Úgy érzem, halottak vagyunk

És álom nélkül álmodunk,

Én s a magyar tanyák.

 

 

Petőfi Sándor

A PUSZTA, TÉLEN

 

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!

Mert az az õsz olyan gondatlan rosz gazda;

Amit a kikelet

És a nyár gyüjtöget,

Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,

A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,

Sem a pásztorlegény kesergõ sípjával,

S a dalos madarak

Mind elnémultanak,

Nem szól a harsogó haris a fû közûl,

Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedûl.

 

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,

Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,

Vagy hogy rövidlátó

Már öregkorától,

S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...

Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

 

Üres most a halászkunyhó és a csõszház;

Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;

Mikor vályú elé

Hajtják estefelé,

Egy-egy bozontos bús tinó el-elbõdül,

Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

 

Leveles dohányát a béres leveszi

A gerendáról, és a küszöbre teszi,

Megvágja nagyjábul;

S a csizmaszárábul

Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,

S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

 

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,

Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,

Mert a pince kulcsát

Akár elhajítsák,

Senki sem fordítja feléjök a rudat,

Hóval söpörték be a szelek az utat.

 

Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Másik alant nyargal

Szikrázó haraggal,

Szikrázik alatta a hó, mint a tûzkõ,

A harmadik velök birkozni szemközt jõ.

 

Alkonyat felé ha fáradtan elûlnek,

A rónára halvány ködök telepûlnek,

S csak félig mutatják

A betyár alakját,

Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...

Háta mögött farkas, feje fölött holló.

 

Mint kiûzött király országa szélérõl,

Visszapillant a nap a föld peremérõl,

Visszanéz még egyszer

Mérges tekintettel,

S mire elér a szeme a tulsó határra,

Leesik fejérõl véres koronája.

 

(Pest, 1848. január.)

 

 

Hajnal Anna

OLVAD A HÓ, SÜT A NAP

 

Olvad a hó, süt a nap, te platánfa

enyhe egekben ing ezer ágad,

ring ezer ágon a magtokok gömbje,

rajzvékony fonalán a som pompon,

leng águjjaidon mint gumiszálon

vig gyerekujjon a tarka jojó!

 

Nagy divat volt hajdanán ez a cifra

kis gumiszálon lebbenő labda,

nevető árus kiállt a sarokra,

villogott gyöngyház foga a napban,

ujjongott, táncolt, rázta nevetve:

ujjé a jojó, be nagyszerü!

Ujjé a jojó be szép!

Hogy vette, hogy vitte víg zsivalyogva

ünnepi ruhában a fiu, a lányka,

a tarka tömegben billegtek a labdák,

felrántva, leejtve a piros, a sárga,

szikrázott a lányok ujján a gyürű,

kukorékolt az árus, a labda ficánkolt:

hohó! Ugrik a jojó!

 

Jaj a sok régi tavasz lobogása!

Csillant a léggömb víg buboréka,

rózsaszin fürt feszült, szállott az égbe,

húzta az égbe az éneklő árust

tükrösen zöld óriási uborka,

csapkodta vállát friss kis szelekben.

S ni! Nemcak régen, most is divatban,

lobog a léggömb víg gyerekkézben,

ni, ott a sarkon látod az árust?

Lábujjhegyn áll, szélházi sok gömbje

rózsaszin fürt emelinti dagadva,

húzza egekbe a friss fuvalommal

A kedv.

 

        Mert a tavasz feltarthatatlan

olvad a hó, süt a nap, lám a szivünkben

bozsog a vér is, kezdődik ujra

hányadszor már? és ne kérdezd, hogy hány

                      még.

Nézd szivem, ott a platánt, ezer ágán,

enyhe szelekben ring a sok pompon,

készül kinyilni a magtokok ezre

készül kinyílni a sok kis légi hangár,

várja kiröptét sok kis helikopter,

kirajzani készül langyos egekbe,

ernyőcske kinyílni, gyors utasával

kis arany nyil furódni a földbe:

csírázni hamar, ja le a gyökérkét,

pattanva levélkét bátran a légbe,

nézni a testvérkék hogyan nyüzsögnek,

bozsogva hogy isznak, hallod ahogy nőnek?

sok kis platánfa készül az idén.

 

 

 

 

Áprily Lajos

MÁRCIUS

 

A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.

 

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejü cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.

 

Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.

 

Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?

 

 

Tóth Árpád

ÁPRILIS

 

Április, ó, Április,

Minden csínyre friss!

Faun-bokáju, vad suhanc,

Újra itt suhansz!

Vásott cigánykereked

Porozza a tereket,

Repül a szemét,

Levegőbe parazsat

Hintegetsz és darazsat,

Illatot s zenét!

 

Némely ingó és rügyes

Ág végére már

Küldöd: kússzék az ügyes -

Katicabogár,

Mint árbócra egy piros,

Pettyes zubbonyú,

Fürge lábú és csinos

Kis matrózfiú!

Kémleli a láthatárt:

Mennyi fény! Mi az?

S zümmög zengő, napba tárt

Szárnyakkal: tavasz!

 

Szunnyad még a tél-mező,

Fáradt, vén paraszt,

Fűszakálla csendbe nő,

Megcibálod azt,

Majd meg méznél illatosb

Szellőfésüvel

Fésülöd, s szólsz: hé, de most,

Lomha szolga, fel!

Szundikálás volt elég,

Vár az új robot,

Mit álmodtál, vén cseléd,

Krumplit vagy zabot?

 

S reszket s kacag a liget,

Cserje meg bozót,

Gyenge bőrü testüket

Úgy csiklándozod;

Minden erdő egy bolond

Hejehuja-hely,

Nincsen még seholse lomb,

Csak virágkehely:

Izzad még a levelek

Vajudó rügye,

S a szirom már lepereg:

Csókos szél vigye...

 

S átsuhansz a városon,

Bérházak felett,

Felragyog sugároson

Sok vak emelet:

Reszkető, bibor varázs,

Vén kémény fala,

Lányszemszínű kék parázs

A szelíd pala.

Mély, sötét udvar felett

Négyszögű egen

Táncos lábad emeled,

Mint halk szőnyegen.

 

S padlásablakot, kitört

Sarkon fordulót,

Villogtatsz, mint zsebtükört

Pajkos nebulók:

Zsupsz! a földre hull a fény!

S ím a szenny alól

Nyűtt hang sír, tán a szegény

Por maga dalol?

Vak lap-árus: eleven

Bús utca-szemét

Sütkérez a melegen,

S nyitja holt szemét...

 

Április, ó, Április!

Míg tánccal suhansz,

Látogass meg engem is,

Víg örök suhanc,

Hisz egy régi kikelet

Furcsa reggelén

Együtt érkeztem veled

Földi útra én:

Szólt arany szimfónia

Napfény-húrokon,

S bölcsőmnél te, fény fia,

Álltál, víg rokon!

 

Április-testvérem, ó!

Hol van az a kor?

Ifjuságom hervadó

Kankalin-csokor,

Elpártoltam tőled én,

Nem veszed zokon?

Hej, beteg s fanyar legény

A régi rokon:

Ha a tavaszt élvezi,

Nézvén langy egét,

Bánatát is felveszi,

Mint szemüvegét...

 

Április, ó, Április!

Símogass, vezess!

Hadd legyek ma újra kis

Jó öcséd, kezes,

Hadd feküdjem tarka fák

Alján inni fényt,

Míg arcomba szöcske vág,

Zöld parittyaként,

Míg szememre patyolat

Szirom lengve jön,

S kis selyem-sátra alatt

Megbúvik a könny...

 

Ó, tán akkor, míg a méz

Színű nap lehull,

Bordám közül a nehéz

Szív is elgurul,

Imbolyog még, menni fél,

Majd gyáván, sután,

Bíbor labda, útra kél

Tűnő nap után:

Táncol, ugrik, fellebeg,

Enyhén száll tova,

Felfogják a fellegek,

S nem fáj már soha...

 

 

Szécsi Margit

MÁRCIUS

Téli szellők fújjatok csak

játszatok a hajamon.

Olvassz havat, melengető

márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,

vessen bimbót minden ág,

Szebb a somfa gyenge szirma

mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.

Ember s állat érzi már,

dong a kaptár, szárnyat rezget

százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot

félredobni, s könnyeden

játszani és birkózni a

városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni;

arra vár a kert, mező.

Szép reményhez, szorgalomhoz

kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,

vetőmagnak tiszta föld,

Jöjj el tavasz, földről, égről

már a telet eltöröld!

 

Vajda János

NÁDAS TAVON

 

Fönn az égen ragyogó nap.

Csillanó tükrén a tónak,

Mint az árnyék, leng a csónak.

 

Mint az árnyék, olyan halkan,

Észrevétlen, mondhatatlan

Andalító hangulatban.

 

A vad alszik a berekben.

Fegyveremmel az ölemben

Ringatózom önfeledten.

 

Nézem ezt a szép világot.

Mennyi bűbáj, mily talányok!

Mind, amit körültem látok.

 

Nap alattam, nap fölöttem,

Aranyos, tüzes felhőben,

Lenn a fénylő víztükörben.

 

Itt az ég a földet éri.

Tán szerelme csókját kéri...

Minden oly csodás, tündéri.

 

Mi megyünk-e vagy a felhő,

Vagy a lenge déli szellő,

A szelíden rám lehellő?

 

Gondolatom messze téved

Kék ürén a semmiségnek.

Földi élet, hol a réved?

 

Szélei nádligeteknek

Tünedeznek, megjelennek.

Képe a forgó jelennek...

 

Most a nap megáll az égen,

Dicsőség fényözönében,

Csöndessége fönségében.

 

S minden olyan mozdulatlan...

Mult, jövendő tán együtt van

Ebben az egy pillanatban?

 

A levegő meg se lebben,

Minden alszik... és a lelkem

Ring egy méla sejtelemben:

 

Hátha minden e világon,

Földi életem, halálom

Csak mese, csalódás, álom?...

 

 

Weöres Sándor

RONGYSZŐNYEG 69

 

A kutya szomjazott. Mert kútra nem talált,

loholt, s a meredek folyóparton megállt,

hol hűvös mélyben a két földpárkány között

elérhetetlenűl a sok víz gyöngyözött;

míg a mélység előtt négy lába megmeredt,

nyaldosta hasztalan a száraz hő leget.

De a vágyott habon árnyékát látta lenn:

bozontos kutyafej rezeg a gyors vizen,

az árny-nyelv lafatyol iramló habokat

s az eleven kutya egy csepp nélkül marad.

 

 

Nagy László

FELHŐ, FELHŐ

 

Felhő, felhő, ússzál hozzánk,

szeretlek nagyon,

hátunkról a port lemossad,

mosd el sok bajom.

 

Tenyeremen vastag kéreg,

égi könnyre vár,

puhítsd, hogy magot ehessen

róla a madár.

 

Hozzád felbőgnek az ökrök,

csikó rádnyerít,

zöldre varázsold a rétek

gyulladt selymeit.

 

Érted furulyál a sárga

kukoricaszár,

hosszú nyakát nyújtogatja

sok fehér gunár.

 

Mosd meg csendesen a vékony

virágszál fejét,

ködöld be a kék bazalthegy

forró tetejét.

 

Felhő, felhő, gyászt ne hozzál,

attól roskadunk,

villámaid aludjanak,

szikrázók vagyunk.

 

 

Nemes Nagy Ágnes

NYÁRI RAJZ

 

Hogy mit láttam? Elmondhatom.

De jobb lesz, ha lerajzolom.

 

Megláthatod te is velem,

csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

 

Ez itt a ház, ez itt a tó,

ez itt az út, felénk futó,

ez itt akác, ez itt levél,

ez itt a nap, ez itt a dél.

Ez borjú itt, lógó fülű,

hasát veri a nyári fű,

ez itt virág, ezer, ezer,

ez a sötét gyalogszeder,

ez itt a szél, a repülés,

az álmodás, az ébredés,

ez itt gyümölcs, ez itt madár,

ez itt az ég,

ez itt a nyár.

 

Majd télen ezt előveszem,

ha hull a hó, nézegetem.

 

Nézegetem, ha hull a hó:

ez volt a ház, ez volt a tó.

 

 

Nadányi Zoltán

SZEPTEMBER ESŐ

 

Megjött a várvavárt eső, de későn.

Zölden találja még nálunk a kertet,

de már a rózsák szirma rég lepergett,

hervadt levél pironkodik a lépcsőn.

 

Ezt az esőt, ezt várta, várta hosszan

a tikkadt kert. Most fák, füvek remélnek,

bolond jókedve lobban a levélnek.

De kert alatt Október lépte csosszan.

 

Esik eső. De mért nem jött korábban,

mikor még bimbót hozhatott a tőre?

az ágak ágaskodtak volna tőle,

meg a csírák a kert forró porában.

 

Ilyenkor már csak áltat, nem éltet.

Ilyenkor már jobb gyorsan hullni, halni.

Minek biztatni, szépítgetni, csalni

szegény falevelet, az elítéltet?

 

Jött volna még később a langyos és bő

és elkésett eső. Mikor az élet

az őszi kertben már hullásra érett

és fű, fa tudja már, hogy minden késő.

 

Mikor már nem biztatja, nem itatja,

csak lesegíti halkan, mert erősebb,

a hervadt levelet a bús esőcsepp.

Lefekteti hanyatt és megsiratja.

 

Radnóti Miklós

A MÉCSVIRÁG KINYÍLIK

A mécsvirág kinyílik

s a húnyó láthatárnak

könyörg a napraforgó;

a tücskök már riszálnak,

odvában dong a dongó

s álmos kedvét a bársony

estében égre írta

egy röppenő pacsirta;

s ott messzebb, kint a réten,

a permeteg sötétben

borzong a félreugró

nyulak nyomán a fűszál,

a nyír ezüstös ingben

immár avarban kószál,

s holnap vidékeinken

újból a sárga ősz jár.

 

 

Csanádi Imre

SZÜRETES

 

Szőlő érik,

vessző hajlik,

levele tarkul,

víg nesz hallik:

Gazda, gazda,

mossál kádat,

szüretelőid

várton-várnak;

pántos puttony

hadd forogjon,

poharunkba

must csurogjon,

réz bográcsban

hús rotyogjon,

jószagú gőze

göndörödjön!

 

 

Takáts Gyula

SZERETET, VIDÁMSÁG

 

 

Csupa rózsaszín-lila lett a rét.

Kökörcsin-láng ragyog a csorda

tőgyén s a füst hasal, akár a vizsla.

Hidegség ül a nyárfasorba.

 

Már nem hűvöst, de odvas fát keres

a pásztor s ott gizgazba gyújtva,

hátát a langyos fa-barlangba nyomva,

taplós zugával kelne útra.

 

Fenyerből nádba csap a seregély.

Fecsegve száll a füsti-fecske.

Utaznak… Csupa terv s vidám csicsergés.

Szívem, e dalt hát vedd lemezre!

 

Tedd gépre… Forgasd naponta! Vidám

kedvük zengése kell a szívnek,

mert villan bár, de hull a lomb s ködök,

szelek ki tudja merre visznek?

 

Csicsergő, frissen cserregő lemez

tavaszt idéz… Hogy jön megint csak!

S hol bükk levél, tavaszra gólyaszárnyak

köröznek és a tolluk csillan.

 

Terv!… Vidám csicsergés, te maradjál

köszvényre, gondra, nyavalyára

víg lemez… S hogy nem megyünk, reménység,

ringass a mindig kedves nyárba.

 

S a halhatatlanság?… Száz vagy ezer

évnek borostyánja, hogy mit ér? –

Jelképe nézd, e rönkre fut, amelyen

ülsz… Így épp az ülepedig ér!

 

És rét és rönk és ősz fölött, ki ül,

– időnk – szétfolyva tágul s titka

napon és holdon túl-terülve, tenger.

Hiú sziget rajt irka-firka.

 

De itt alant a kökörcsin-lángban

borját piros tehénke nyalja.

Szeretet! – Vidámság! – Frissen cserregő!

A szárnyatok ringasson partra.

 

Mint csónakban, a fa odvában

ül a pásztor… Bunkóján álla.

Két horgász les odébb a parti sásba,

jelezget nádjuk antennája.

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek