Beszélgetés a héten előforduló „csetepatékról”. Esetmegbeszélések lehetőség szerint őszintén.

- Hogyan kezdődnek ezek a szóváltások?

- Hogyan, mitől lesz egyre hangosabb és erősebb?

- Hogyan tudjátok megoldani? Meg tudjátok-e oldani magatok között?

- Mi a szerepe egy osztályfőnöknek, jelen esetben nekem, a szóváltások elsimításában? Beleszólhatok-e, s ha nem, mit tehetek annak érdekében, hogy jobban érezzétek magatokat a közösségben? Ha beleszólhatok, mennyire és hogyan? Mikor igazságos egy tanár? Ti mit tehettek azért, hogy az osztály, mint egységes közösség, erős és egymást segítő csapattá váljon? Neked milyen szerepet szánsz a helyzet jobbításában?

 

 

A Szitakötő cikkének felolvasása

 

Lecke öt pontban a kanadai vadlibákról

 

1. lecke: A vadlibák csoportosan, V alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s levegő felhajtó ereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne együtt. 

 

 

Ha egymást segítve dolgozunk, s a közösségi szellemben végezzük munkánkat, sokkal gyorsabban és könnyebben érünk célt.

 

 

2. lecke: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által. 

 

 

Ha van annyi eszünk, mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

 

 

3. lecke: Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át a helyét. 

 

 

A közösségben el kell fogadnunk az egymásrautaltságunkat s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

 

 

4. lecke: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák. 

 

 

A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a „gágogás” bíztató legyen.

 

 

5. lecke: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, amíg meggyógyul vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek saját közösségükbe, vagy hármasban, vagy már csak kettesben, olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.

 

 

Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogy ők teszik