Az ember beavatkozó lény! Egész létünk, embervoltunk tele van beavatkozással. Hiszen bármit bármennyire megváltoztatunk, az – lényegében – beavatkozás. A természeti folyamatokba való beavatkozásnak a mozgatója leginkább az, hogy szeretnénk azokat olyan irányba „terelni”, hogy nekünk előnyös, kellemes, kényelmes legyen. Gyakran azonban nem azért avatkozunk bele a természet történéseibe, mert valami hasznot remélünk, hanem azért, mert emberi érzelmeinket zavarja, ami történik.

Nézzük az alábbi példákat:

·      Belerepült a pók hálójába – s ott vergődik – egy légy (vagy más rovar).

·      Kiesett egy fióka a fészekből, mert már akkor megpróbált kirepülni, amikor még nem volt elég erős hozzá, s most ott totyog-csipog a füvön.

·      Egy szarka kifigyeli, hogy hol van az ablakunk alatt a feketerigó fészke, s arra készül, hogy kiemelje onnan a fiókákat.

·      Berepült a szobánkba november végén egy katicabogár.

·      Távcsővel figyeljük, hogy egy nádiposzáta fészkébe belerakott egy kakukk egy tojást, s tudjuk, hogy előbb-utóbb a kiskakukk ki fogja lökni a poszátafiókákat a fészekből.

·      A tyúkudvarban föltűnik, hogy az egyik tyúk véresre csipkedte két-három másik tyúknak a nyakát.

Feladat

1) Először értelmezzük a fenti példákat; keressünk hasonló eseteket saját vagy ismerőseink életéből (esetleg olvasmányainkból).

2) Mindegyik példa esetében tegyük fel a kérdést, hogy ki és hogyan avatkozna be, s hogy mi a motivációja.

3) Ezután beszéljük meg, hogy a természet törvényei szerint mi történik, ha nem avatkozunk be.

4) S végül elemezzük, hogy mi lehet jó és mi lehet rossz abban, ha azt emberi „erővel” megakadályozzuk.