„Az angliai Southampton kikötőjéből indult” (és New Yorkba tartott): Nagyjából a 40. és 50. szélességi fok között haladt, vagyis átlagosan valamivel délebbre, mint ahol hazánk van. Kérdés, hogy ezen az útvonalon április közepén hogyan lehettek még jéghegyek. Ennek két magyarázata van. Az egyik, hogy még egy közepes jéghegy is gyakran 100-130 méterre emelkedik ki a vízből, s ennek megfelelően 800 m mélységig nyúlik, a tömege pedig csak milliárd kg-okban mérhető. Érthető tehát, hogy lassan olvad el. A másik ok a Labrador-tengeráramlás. Ez az Anglia partjai mellett elhaladó, meleg Golf-áramlásnak a folytatása, amely messzi északra hatol, ott erősen lehűl, és hideg-áramlásként jön vissza Grönland felől délnek, Kanada és az USA keleti partját követve. Mindig is tudták a hajósok, hogy veszedelmes jéghegyeket szállít magával.

            „A rádiós elaludt”: A Titanic szikratávíróval küldött morze-jeleket. A szikratávíró onnan kapta a nevét, hogy egy kis berendezéssel két fémcsúcs között átütő szikrát generálnak, amely – a villámláshoz hasonlóan – elektromágneses sugárzást (rádióhullámokat) bocsát ki. A sugárzás hatására a vevőkészülékben zár egy áramkör, az áram pedig működteti a morze-író fejet.