Víztorony. (előbukkan egy víztorony) Víztorony gyakorlatilag minden nagyobb településen van. Azon kívül, hogy hasznosak, némelyik még építészeti szempontból is értékes. Pl. a budapesti Margit-szigeten 1911-ben épült víztorony – a hazai vasbeton-építészet egyik első remeke – a főváros egyik legszebb ipari építménye. Máshol a víztorony nem ilyen míves, hanem csak egy vékony „nyél” tetején lévő fém-gömb. Erre a szerkezetre vezethető vissza a „hidroglóbus” megnevezés is, amely 'víz-gömböt' jelent. Mi a jelentősége ezeknek a víztornyoknak? A közlekedő-edények működési alapelve értelmében egy összeköttetésben lévő cső-rendszer minden ágában egyforma a vízszint, ha ezek az ágak nyitottan végződnek. Ez logikus, hiszen ha bármelyikben magasabban állna a víz, akkor ott nagyobb lenne a nyomás, ezért abban lenyomódna, a többi helyen pedig megemelkedne a folyadékszint, s ez mindaddig folyna, amíg éppen egyenlővé nem válna mindenhol. Nem ilyen egyszerű azonban a helyzet a vízvezetékrendszer és a hidroglóbus esetében. Itt ugyanis az ágak zártan (csappal) végződnek, csak egy ág van nyitva, ez azonban jóval a többiek fölé magasodik, s magasan is áll benne a víz. A magas ágban lévő víz nyomása megemelné a többi ágban is a vízszintet, de nem tudja a zárt csapok miatt. A víz nyomása azonban (egy másik fizikai törvény értelmében, miszerint a nyomás a folyadékokban minden irányban egyforma) így a zárt ágakban is akkora, mint a magas vízoszlopot tartalmazó hidroglóbus ágban. Ezért, ha kinyitjuk a csapot, azon ezzel a nyomással áramlik ki a víz. „Mindössze” azt kell biztosítani, hogy a hidroglóbusban megfelelő magasságban álljon a víz, s ez automatikusan garantálni fogja az összes ágban a megfelelő víznyomást. A hidroglóbus nagy „feje” egyúttal víztározó is.

Gázgyár. A 19. század közepétől egyre nagyobb igény mutatkozott a városokban világításra, akár gázégőkkel, akár úgy, hogy a gáz égetésével valahogyan elektromos áramot fejlesztettek, s villanyégőkkel világítottak. Ezért Pécsett is, Pest-Budán is épült gázgyár. Az Óbudait 1913-ban helyezték üzembe, s 1984-ig működött. A gázt szénből állították elő. A szén (barnaszén, fekete szén) a földtörténeti ókorban élt fák anyagából keletkezett év-százmilliók során, lassú bomlással. A szenekben a hajdani fák szerves anyagának több-kevesebb maradéka még benne van. A barna szénben több, a fekete szénben kevesebb. A kibányászott szén tehát elemi szén és „maradék” fa keveréke. Ha levegőtől elzárva hevítik a bányákból kikerülő, ún. ásványi szenet, akkor a benne lévő elemi szénnel nem történik semmi, de a faanyaga elkezd bomlani, s részben gázokká, részben kátránnyá alakul. A gázgyárban tehát az történt, hogy nagy edényekbe szenet pakoltak, az edényt lezárták, s elkezdték fűteni. A kivezető csövön távozó anyagot hűtötték, ekkor a kátrány lecsapódott sűrű folyadék formájában, a gáz pedig ment tovább. Az edényben koksz maradt, ami már majdnem csak elemi szénből áll, s kiválóan felhasználható pl. a vasgyártásban. A gázt (melyet hol világítógáznak, hol városi gáznak neveztek) óriási tartályokban tárolták, s vezetékeken ment a felhasználás helyére. A kátránnyal azonban az Óbudai Gázgyár működésének évtizedeiben nem tudtak mit kezdeni. Azt nagy szikkasztó gödrökben hagyták kiszáradni, megdermedni, s befedték földdel. Ma is sok helyen ott van a földben a kátrány.

Budapesten van egy Légszesz utca, nem messze a Keleti pályaudvartól. Ott olvasható egy emléktáblán, hogy itt kezdte működését 1856-ban az első pesti gázgyár, „akkori nevén légszeszgyár”. A szénből gyártott gáz főleg metánból és más szénhidrogénekből, valamint hidrogénből állt; ezek mind jól égnek. A „légszesz” elnevezés azonban félrevezető, mert alkohol nincs benne.