A tükör valamikor nagyon régen úgy készült, hogy a tökéletesen simára csiszolt üveglapra vékony ólomlemezt simítottak, majd azt higannyal vonták be. A kémiai elemek nagy része fém, mégis a higany az egyetlen, amely szobahőmérsékleten folyékony. Ez különösen izgalmassá tette az alkimisták számára. A fémek általában jól ötvözhetők egymással; ez azt jelenti, hogy folyékony (olvadt) állapotukban könnyen elkeverednek, s aztán megdermedéskor is keverten maradnak. Az ötvözeteknek számtalan fajtája van. A gyakorlatban igen ritkán használunk tiszta fémeket, többnyire inkább ötvözeteket.

Minthogy a higany folyékony, szobahőmérsékleten is ötvöződik más fémekkel, azaz gyakorlatilag oldja azokat. Az így kapott higany-ötvözeteket hívják amalgámoknak (azaz Bugát Pál nyelvújítási szó-találmányával foncsornak).

           Amikor az ólomlemezt higannyal kenték be, ólom-higany amalgám képződött, ami – képlékeny lévén – tökéletesen ráfeküdt az üvegfelületre, s így jobb lett a tükör.