Gyakran halljuk vagy használjuk az alábbi szavakat, mégsem mindig értjük. Vajon mitől olyan különlegesek?

EVOLÚCIÓ > Eredetileg „kibontást”, „kitekercselést” jelentett a latin „evolutio” kifejezés, és az olvasáshoz kötődött, mivel a könyveket régen papirusztekercsekre írták. A 19. századtól azonban egyre inkább azzal a természeti fejlődéssel, változással azonosították az evolúciót, amely az egyszerű életformáktól a bonyolultabb, összetettebb élőlények felé vezet. Már az ókorban is sokan elmélkedtek az élőlények fokozatos átalakulásáról, ám az evolúció-elmélet részletes kidolgozója Charles Darwin (ejtsd: csárlsz dárvin) angol tudós. Akkor fogant meg benne az elmélet, amikor ötéves világkörüli utat tett egy vitorlás fedélzetén, és többek között tanulmányozta a még érintetlen Galápagos-szigetek élővilágát. Például 13 pintyfajjal találkozott, amelyek között széles és keskeny csőrűek, tüskével hernyókat kipiszkálók, magevők és vér-kedvelők is voltak – szemmel láthatóan mégis egyetlen őstől származtak.

Darwin csak jóval később, 1859-ben jelentette meg A fajok eredete című könyvét, amelynek alapelveit a tudósok ma is elfogadják. A természetes kiválasztódás törvénye (az előnyös tulajdonságok átöröklése, a környezeti változásokhoz való alkalmazkodásban a rátermettebbek túlélése és szaporodása, s így a fajok fokozatos átalakulása) kulcsfontosságú az evolúcióban. Darwin elméletét később kiegészítették a vele egy időben élt Gregor Mendel örökléstani vizsgálataival. Az örökítőanyag, a DNS felfedezésével, szerkezetének leírásával a 20. század közepén megszületett a modern evolúciós elmélet. Bebizonyították, amit már Darwin megsejtett: a természetes kiválasztódás mellett számos más (a géneken keresztül az öröklést befolyásoló) folyamat segítheti a fajok átalakulását.

A tudósok szerint az ember nem az evolúció végcélja, de sokan egyetértenek Darwinnal abban, hogy „az ember még most létező legvadabb állapotában is a leguralkodóbb állat, mely valaha ezen a földön megjelent”.

Az evolúció „diadalútja” töretlen – ma már robotok vagy számítógépes programok is képesek „önfejlesztésre”. Az elméletet számos tudományág felhasználja, a matematikától a pszichológiáig. Mivel a környezetpusztítás mértéke már az ember túlélését is veszélyezteti, sok gondolkodó eljátszott egy ember utáni új földi evolúció ötletével. Kurt Vonnegut (ejtsd: fonnegut) amerikai író Galápagos című regénye Darwin elképzeléseit az emberiség átalakulásán szemlélteti: a kitalált történetben egy maroknyi túlélő fokozatosan fókaszerű külsőre és életmódra tesz szert. És a végeredmény: „A mai ember jámbor és kiegyensúlyozott. Miért? Mert az evolúció levette róla a kezét”. Bernard Malamud Isteni kegyelem című regényében viszont az atomháború és a második özönvíz miatt csak egyetlen ember és egy kis csimpánzközösség marad fenn, ám a majmok emberré formálása félresikerül: megtanulnak ugyan beszélni, de újra „megvadulnak”, s megölik az embert.

Szerinted?

A jövőben továbbfejlődik az emberiség? Ha igen, vajon milyen új képességekre tehet szert és hogyan változna meg a testfelépítése?

TEREMTÉS > Az a folyamat vagy cselekedet, amelynek eredményeként valami egészen új születik: akár a mítoszokban és vallásos történetekben a világegyetem, a Föld és lakói, akár egyetlen eredeti alkotás. Darwin születése előtt néhány évvel egy angol tiszteletes óraműhöz hasonlította az isteni teremtést – ha egy kietlen vidéken órát találunk, nem hihetjük ép ésszel, hogy az magától termett. A földi élőlények is annyira összetettek, hogy csakis egy isteni „órásmester”, nem a vak véletlen teremthette őket. Sokan ma is úgy gondolják, szó szerint kell értenünk a Biblia szavait – „kezdetben teremté Isten az eget és a földet” –, és a teremtés 6000 évvel ezelőtt történt. Véleményük szerint az olyan ősmaradványokat, mint a hüllők és madarak közötti evolúciót szemléltető Archaeopteryx-leletek, a Teremtő csak megtévesztésül helyezte a földbe…

Bár a tudósok a kőzettani és genetikai vizsgálatok alapján azt állítják, a Föld legalább 4,5 milliárd éve létezik, az élet pedig 3,8 milliárd évesnél is idősebb lehet, a hit és a tudomány nem kiengesztelhetetlen ellenségek. Számos nagy tudós, így Galilei vagy Newton (ejtsd: nyúton) is hívő ember volt, az evolúció elmélete pedig semmit nem mond az élet eredetéről, csak az átalakulás törvényszerűségeit ismerteti. Egyes teológusok szerint a teremtés az evolúción keresztül hat és ma is folyamatos – azaz a bibliai teremtéstörténet jelképként értelmezendő. Más gondolkodók azonban éppen a teremtett világ miatt nem hisznek a Teremtőben. A lengyel tudományfilozófus és sci-fi író Stanisław Lem (ejtsd: sztanyiszlav lem) például azt gondolja: „a világ annyira sajnálatos módon összerakott, hogy inkább azt hiszem, senki sem csinálta, mintsem hogy valaki szándékosan tette”.

Hisszük vagy sem, az emberi kultúrtörténet bővelkedik teremtésmítoszokban. A zsidó-keresztény Biblia szerint Isten hat nap alatt a semmiből hozta létre a világot, majd a hetediken megpihent. Az iszlám hitben Allah egyenesen hét eget és hét földet alkotott, tele emberekkel, angyalokkal és ördögökkel. A mezopotámiai Gilgames-eposzban Marduk, az isteni ősszörny, Tiámat legyőzésével és széthasításával teremtette az eget, a vizeket és a földet, majd egy bajkeverő istenből az embert, akinek „tiszte s kötelessége lett az istenek szolgálata”. Ez a motívum a Föld minden táján gyakran előkerül: a maja és azték istenek is a saját jólétük érdekében hozták létre az embert. A semmiből teremtés ötlete is igen elterjedt, az egyiptomi mítoszoktól a hindu Rig-védáig számos szent hagyományban találkozunk vele. Sőt, egyes mítoszokban magától fejlődő világról is olvashatunk. Az is előfordult, hogy a Teremtő alkotása végén ugyanúgy meghalt, mint a halandók, akiket létrehozott – erre példa a kínai Pan Ku isten, aki tizennyolcezer évig élt, de még az amerikai indiánok és a Fülöp-szigeteki bennszülöttek is mutogatták isteneik sírját a hódítóknak.

Mikor már készen van a világ, a számos nép mitológiájában szereplő meghaló és feltámadó istenségek gondoskod-hatnak arról, hogy időnként megújuljon. Költemények sora mutatja, hogy a világ újrateremtése, a tél halála és a tavasz győzelme ősi vágyunk. Vörösmarty Mihály versében a tél és tavasz fordulója az emberiség korszakait jelképezi; Petőfi Sándor a telet jégszívű zsarnoknak nevezte, és a szabadságot a tavasszal rokonította; Ady Endre számára a tavasz, a teremtés és a forradalom rokon értelműek. Csukás István alábbi sorai is azt szemléltetik, hogy az első teremtést, a megszületést és a természet évenkénti megújulását hasonlónak látja a képzelet:

„Gyerek leszek egy percre újra én,

örökzöld időmből kipislogok,

a létezés halhatatlan ívén

a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,

s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,

ledobjuk, unt kabátot, a telet,

s szívemmel ver a születő világ.”

Szerinted?

Sok mítosz szerint a világot nem jó, hanem gonosz démonok teremtették, mások szerint nem tudatos alkotás, hanem csak „baleset”. A tudósok egy része nem utasítja el a természetfeletti magyarázatokat, más részük az ősrobbanásban hisz. Te mit gondolsz erről?