A nyári napsütés fényének és melegének csökkentével, ősszel az élő természet fokozatosan lassabb üzemmódba kapcsol. A virágos növények ősz elejére, közepére már elvirágzanak, terméseik megérnek, elszórják magvaikat. A fák levelei is elsárgulnak, lehullanak. Életműködéseik lelassulnak, majd leállnak, s így, nyugalmi állapotban vészelik át a hideget, a telet. A mérsékelt égöv növényeinek ez a képessége több százezer éven át tartó genetikai alkalmazkodás során alakult ki. A genetikai alkalmazkodás azt jelenti, hogy a növények a környezeti tényezők: a hőmérséklet, a fényerősség, a nappalok hosszúságának módosulásához az örökítő anyag megváltoztatásával is idomulnak.

 

A téli nyugalom után évről évre kitavaszodik, vagy költőibb (kicsit régiesnek ható) kifejezéssel: eljő a kikelet. Népdalunk szerint: „A mosolygó kikelet váltja fel a mord telet”. A 19. századi Magyar nyelv szótárában meg így szól a tudós meghatározás: a kikelet „közvetlenül a telet követi, midőn a hó olvadván lágyabb időjárás kezdődik, s a fű és egyéb növények mintegy életre kelnek”.

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)