Hol volt, hol nem volt, volt egy távoli birodalom, melyet úgy hívtak, a Fényes Külsőségek Országa. Ebben az országban a szép emberek mindig jobban boldogultak. A szép gyerekeket kényeztették az óvodában, a csúnyábbakat sarokba állították, hátha attól megszépülnek. Felcseperedve a szépek könnyen kaptak jó állást, a csúnyácskák pedig nem lepődtek meg, hogy mellőzik őket, és csak alantas munkákat bíznak rájuk, mert hiába a sok kitartó sarokban állás, nem szépültek meg. Történt egy napon, hogy a csúnya emberek maroknyi csoportja annyira elszégyellte csúnyaságát, hogy elvándoroltak a birodalomból, s a világ félreeső szegletében, ami még az Üveghegyen is túl volt, új országot alapítottak.

 

Ebben az új országban kizárólag csúnyábbnál csúnyább emberek éltek. Királyt is választottak maguk közül – kitalálhatod: a legrondábbat. Telt-múlt az idő, lassan híre ment az új országnak, és hogy mennyi randa ember él ott szorgos munkában, boldog vidámságban.

 

Hamarosan a birodalom minden vidékéről zarándokoltak oda olyanok, akik nem voltak 

elég szépek, hogy Fényes Külsőségek Országának mércéjét megüssék.

 

A ronda lakosság elvándorlásával azonban nem maradt dolgos munkáskéz, és a szépek hamarosan éhezni kezdtek. Követeket küldtek, hogy élelmet kérjenek a bőségben élő csúnya emberektől. De a csillogó, aranyos lovakon érkező követek nem juthattak be a kapukon. Nem voltak elég csúnyák, hogy beléphessenek.

 

Fényes Külsőségek Országában ekkor csúnyasági versenyt rendeztek, hogy megfelelő követeket küldhessenek. De mindhiába, mert minden versenyzőről kiderült, hogy valójában szép, végül egyetlen csúnyát sem találtak. Tanácstalanságukban megrendezték hát a legkevésbé szépek versenyét. 

 

Így végre találtak valakit, aki szép volt ugyan, de mégsem annyira, mint a többiek. Őt küldték követként a csúnya emberek földjére. 

 

A követ bebocsáttatást kért, de a csúnyák már annyira elszoktak a szép emberek látványától, hogy a gyerekek sírva futottak anyjuk szoknyája mögé és hetekig rémálmaik voltak. A követet látva a felnőttek is szörnyülködve fordultak el, a király pedig azzal a feltétellel fogadta, ha a sarokba fordulva adja elő, mit akar. De hiába kért segítséget a sarokba állított követ, a csúnya király üres kézzel küldte haza. 

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható.)