bla

Szünetekben jártam az iskola folyosóit, elszántan kutatva a legrosszabb gyerek után. A felsősök között volt pár ígéretes példány, akik lökdösődtek és csúnyán beszéltek, némelyikük cigarettázott is. De egyik sem volt igazán rossz, mert nem láttam sötétséget a tekintetükben. 

 

(Kapitány Máté: Rosszkereső)

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép

Pánti Irén

Kisbojtártól a számadóig

A pásztorkodás több mint ezeréves mesterség, már honfoglalás kori őseink is foglalkoztak állattartással a földművelés mellett. Akkoriban minden jószág (, szarvasmarha, juh) télen-nyáron a szabadban élt. Ezt nevezték szilaj állattartásnak. A jószágok jelentették a vagyont: ezeket eladhatták, elcserélhették. Az állatok fokozatosan egyre több hasznot hajtottak: az ökrökkel szántottak-vetettek, a lovakkal fuvaroztak, a tehenek tejéből sokféle terméket készítettek. Minden településen tartottak állatokat, de a földművelésből élőknek nem maradt idejük az állatok megfelelő gondozására. Erre a feladatra a falu pásztorokat fogadott fel
 
Az állatokat, amelyekkel a földet művelték, otthon tartották az istállóban és a község határában legeltették. A többi állatot Szent György napján, április 24-én távolabbi legelőkre hajtották és csak Szent Mihály napján, szeptember 29-én vitték haza, hogy az istállóban teleljenek. Ezt félszilaj tartásnak nevezték
 
A pásztorokat a rájuk bízott állatok alapján különböztették meg. A csikós őrizte a kihajtott ménest, a gulyás a szarvasmarhákat, a juhász a juhnyájat, a kondás a legelőn éjszakázó sertések csapatát, a kondát; a naponta hazahajtott disznókat, a csürhét pedig a csürhés. A naponta hazahajtott szarvasmarhákat a csordás vigyázta. Ez a felsorolás egyben rangsor is volt közöttük, amit a népdal is megörökít:
 
Csikós legény vagyok,
Hortobágy eleje.
Gulyás, ha nyalka is,
utánam a helye.
 
Kampós juhászokkal 
ritkán parolázok,
sáros kondásokkal
még csak szót sem váltok.
 
 
 
(A folytatás az őszi számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek