Katona József még egyetemi évei alatt, a 19. század legelején, több darabot fordított a Nemzeti Játszó Társaságnak, és színészként nagy szerepekben is fellépett. Különlegesen érzékeny ember volt, tele szenvedéllyel, mint a hősei. Indulatait azonban nehezen fejezte ki, szenvedélyes szerelméről is inkább hallgatott. Nemcsak költeményeket és drámákat írt, egy röpiratában a magyar nyelvű színjátszás nehézségeiről szólt: kevés a fizetés, nehéz a vándorélet, a kiszolgáltatottság, az előadások nem kapnak kellő visszhangot, nem jelennek meg az újságokban bírálatok, beszámolók, s a cenzúra a napi politikai félelmektől teszi függővé a színdarabok előadásának engedélyezését. Híres tragédiáját, a Bánk bánt elküldte a kolozsvári színház megnyitására kiírt drámapályázatra. Észre sem vették. Katona is elégedetlen volt, átdolgozta, majd megjelentette, de akkor sem adták elő: a cenzúra betiltotta. A Bánk bánt Katona József életében nem játszották. Ő maga apja tiltása vagy talán szerelmi csalódása miatt néhány év után visszavonult a színpadtól, polgári állást vállalt szülővárosában, Kecskeméten. Főügyész lett. Egy szenvedélyes beszéde után az elítéltek rokonai hazáig kísérve szidalmazták. Ez annyira felzaklatta, hogy agyvérzés végzett vele. Harminckilenc évet élt. 

 

A Bánk bánt Katona halála után is csak ritkán játszották. Széchenyi István 1839-ben látta Pesten, és így írt róla naplójában: „Magyar színház. Bánk bán. – Felfoghatatlan, hogy a kormány hogy engedhet ilyen esztelenséget játszani. – Rossz, veszedelmes tendencia –”. Vajon miért írta ezt Széchenyi? Mert félt a forradalomtól. De mi köze lehet egy 13. században játszódó tragédiának a 19. századi politikához? Lássuk csak, miről szól a Bánk bán története! 

 

 

(A folytatás az őszi számban olvasható)