bla

Szünetekben jártam az iskola folyosóit, elszántan kutatva a legrosszabb gyerek után. A felsősök között volt pár ígéretes példány, akik lökdösődtek és csúnyán beszéltek, némelyikük cigarettázott is. De egyik sem volt igazán rossz, mert nem láttam sötétséget a tekintetükben. 

 

(Kapitány Máté: Rosszkereső)

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
ROSSZ GYEREK
Búth Emília | Szabó Zelmira

A jó Öreg Harag

Megharagudott? Vajon miért? Szedte a sátorfáját, s elköltözött más vidékre. Öreg Harag, akit gyakorta összetévesztenek Örök Haraggal, pedig semmi közük egymáshoz, szóval a Öreg, aki emberemlékezet óta, s még annál is egy nappal régebben ott lakott a falu melletti réten, egy reggelre eltűnt. Gyalog, almásderesét száron vezetve vagy lóháton, nyeregben? Senki nem tudta, hogyan, hová, merre ment
 
Attól a pillanattól minden megváltozott. Kiégett, sárgán kornyadozott a fű Öreg Harag tanyája helyén. Valaha télen-nyáron bujdosómák, imola, konkoly, szarkaláb, meténg, iszalag, pipacs virult csőszkunyhó forma háza körül. Jöttek is hozzá az emberek. Mondaniuk sem kellett, hogy mit kérnek, csak rámutattak egyik vagy másik virágra. Aki haragjában, mérgében el akart sápadni, a bujdosómák fehér szirmából kért, s amint az ujjai közé csippentette, már fehérlett, mint a fal, mint a hó, mint a bujdosómák gyűrt-selyem szirma. Pipacsot az kapott, aki méltatlankodásában, felháborodásában, dühében akart paprikapiros, céklavörös fejet. Szempillantás alatt tetőtől-talpig lilává vált, aki imolát, konkolyt, szarkalábat, meténget vagy iszalagot kívánt, egészen addig, míg el nem szállt a haragja. Később már a sziromra sem volt szükség, elég volt egyik vagy másik virágra gondolni. Ki-ki sápadhatott, pirulhatott, lilulhatott kedvére. Mondhatnád, hogy butaság. Hogy ebben a faluban csupa tökkelütött ember élt. Minek a harag, a düh, a rontom-bontom, az irgum-burgum, a teringette, a kutyafáját, az ejnye? Sokan gondolták így a faluban is, de mikor Öreg Harag eltűnt, eltöprengtek, hogy ez így bizony nem lesz . Ha nem tudsz haragudni, örülni sem tudsz. 
 
Elsőnek Csizmarek kezdett gyanakodni. Mikor meglátta Mezítlábas Baskót a Kockató partján, már biztosan tudta, hogy baj van. Míg idáig ért, találkozott pár emberrel, s feltűnt neki, hogy mind szürke arccal, üres tekintettel mentek el mellette. 
 
– Téged ez nem zavar? – állt meg Csizmarek a cimborája mellett. 
 
– Mi zavarna? – vont vállat Baskó, s közömbös képpel bámulta a vizet. 
 
A tóban, a nád körül, kis sziget ringatózott. A délutáni szél, a hullámzás terelte, sodorta össze a tóba dobált szemetet: csokipapírt, pet-palackot, üdítős dobozt, egy fél tornacipőt. Csizmarek előbb elsápadt, azután elpirult mérgében.
 
 
 
(A folytatás az őszi számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek