Szeretek cetlizni. Mindig is szerettem. Egy ideje négy cetlim van: zöld, piros, citrom, narancs. 

 

Minden, ami jó; minden, ami rossz; minden, ami elromolhat; minden, ami megjavulhat. A zöldön gyűjtöm a jó dolgokat; a piroson a rosszakat. 

 

A citromsárgára írom, ami elromolhat; a narancs-színűre, ami megjavulhat. Ez a térképem. A saját világom atlasza, négy földrésszel. Két nagy sárga kontinens piros és zöld szigetekkel. 

 

A tizedik születésnapomon kezdtem cetlizni. Én, a rossz gyerek. A jó gyerek testvére. Én, az anyaszomorító. A lógós. Röfi kutya leghűségesebb embere. Én, a hűbelebalázs. A legjobb fejszámoló az osztályban. Én, a verekedős. A kerti sünik megmentője. A parkettába legtöbb karcot karcoló. A lufit kipukkasztó. A leghangosabban kiabáló. A más levelét elolvasó. A húrt túlfeszítő. Szóval én, az égetnivalóan rossz gyerek. 

 

Tavalyelőtt volt az első kerek szülinapom. Már a reggel bajjal kezdődött. Nem is tudom, hogyan volt. Talán csipás szemmel levertem valami törékenyt, megettem valami mérgezőt vagy felébresztettem a nagyon álmosakat. A szüleimet meg a testvéremet. Röfi akkor még nem volt meg, de az ő álmát úgyse félti senki. Az én álmomat is csak én őrzöm.

 

Röfi volt az első zöldcetlis élőlény. Azóta rákerült F. is. F. a szerelmem. Hatodikos és rossz tanuló. 

 

 

 

(A folytatás az őszi számban olvasható)