A francia forradalom híre futótűzként járta be Európát. Szabadság, egyenlőség, testvériség! – hirdette a felkelt köznép. A gazdag nemesek meg rettegtek, hogy elveszítik előjogaikat és hatalmukat. A forradalom előtt néhány évvel bemutatott, Figaro házassága című vígjáték mintha megelőlegezné az új, polgári szemléletet.

 

A színdarab szerzőjét Beaumarchais (ejtsd: bomarsé) néven ismerjük – művésznevét, ami „jó üzlet”-et jelent, a királytól kapta. Szerzőnk ugyanis rendkívül kalandos élete során, olykor királyi megbízással, üzletemberként járta a világot. Apja órásműhelyében tanulta az órásmesterséget, és a zenélő órák szakértője lett, majd lant- és hárfaművész. Az elbűvölő férfi, nők hódítója, ne tagadjuk, kalandor volt, de a tehetsége valódi. A francia király – XV. Lajos – szakácsnőjének házasságot ígért, ha a hölgy elintézi az uralkodónál, hogy a királyi család gyermekeinek zeneoktatója legyen. A hölgy elintézte, az ifjú férj azonban hamar feledte asszonyát. Karrierje viszont akkor már gyorsan haladt előre! A zenetanításnál jövedelmezőbbnek – de veszélyesebbnek – bizonyult az üzletelés. Hivatalnokok megvesztegetéséért egyszer ugyan börtönre ítélték – de akkor is feltalálta magát. 

 

A börtönben emlékiratot készített a történtekről. A kéziratot eljuttatta a királyhoz. Írásában beárulta azokat, akik részt vettek a bűnügyben, így királyi kegyelemmel és a becsületes embernek járó dicsfénnyel szabadult. Akiket bemártott, börtönbe kerültek. Egy miniszter és néhány bíró öngyilkos lett. Beaumarchais meg híres ember. Az a megtiszteltetés érte, hogy ő írhatta a nagy francia enciklopédiába az „óra és órás”, a „hárfa és lantkészítés”, valamint a „megvesztegetés” szavak magyarázatát. Ekkor született két halhatatlan komédiája, A sevillai borbély (ejtsd: szevijai) és a Figaro házassága. A színházak eleinte féltek bemutatni, de XVI. Lajos, az új király, Beaumarchais egykori tanítványa parancsba adta a színrevitelt. Ezzel akaratlanul is hozzájárult, hogy a közönség nevetségesnek és elavultnak lássa a nemesi kiváltságokat. 

 

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)